2006. március 4.

Akkor a nagy összefoglaló SÓ!

Nem is tudom hol kezdjem el ezt a kiemelkedően hosszúra fogó nyúlni kis bejegyzést, hiszen olyan hosszú lesz vagy rövid, hogy nem is tudom milyen lesz. Imádok bevezetőt írni.

Kezdésként elolvasom mondjuk, hol maradtatok le:P

Na meg is van. Szóval ott valahol a VPG-s kampány környékén hagytam valahol abba az egész blogolást, nem is tudom miért valszeg azért, mert szar volt vagy én voltam szarul, nem is tudom, tehát röviden összefoglalva, akkor most kezdjünk is neki valamit, aminek nagyon jó dolog lesz, vagy nem.

Ugye akkor már nagyon is a félév végén voltam voltunk valakinek már vizsgaidőszaka volt, de nekem nem nagyon, majd csak január elsejétől. A félévem nem nagyon jól sikerült, azaz valami igen, de valami nem. Az a rohadt BSZ nem nagyon ment és nem is sikerült belőle a félév, de ennyire ne szaladjunk előre, hiszen akkor nem tudjátok mi is lett velem, ha össze vissza beszélek, de már sztem most is úgy beszélek, írok. Tehát a félév során kiderült, hogy nem a BSZ az én tantárgyam ahol csak annyi van, hogy végtelen hülye sok bizonyítsd be feladat van, amit háát, nem éppen az én részem, ugyanis tudom, hogy igaz vagy nem, de a hülye bizonyítja azokat be, AAAAAAAAAAAA. Szóval ez nem sikerült.

De megint előre szaladtam és nem mondtam meg mi történt január 1-ig. Tanulgattam egy kis progot, meg a BSZ-t, de nagyon nem volt semmi más. A karácsony mondjuk úgy hogy nem éppen jól telt. Kezd egy kicsit elegem lenni belőle, hogy az egész ünnep egy nagy vásároljunk be mindent és abból is a legdrágábból lévő cuccokat, na mindegy de csak ez a én szerény véleményem, de sokan vannak ezzel így. Nem arról van szó okés az ünnep a szeretet meg minden, de csak az van hogy tömött sorok mindenhol és azt sem tudják mit vegyenek egymásnak az emberek, de ezt karácsonykor kellett volna mondani nem így tavasz közeledtével, de majd egy év múlva:P

Akkor jön az általam igen utált ünnep, ami nem más mint a SZILVESZTER. Nem tudom de elegem van abból, hogy kötelezően ezen a napon mindenkinek bulizni kell. Ezt még megértem, de mikor erőszakoskodnak, hogy hülye vagy te miért nem jössz el kell jönni, hiszen szilveszter van, és az olyan jó meg minden. Ja nekem is az. Úgy volt hogy talán megyek valahova, de senki nem szólt egy nappal előtte, így inkább hazamentem Soltra, mert nem akartam egyedül lenni, mert mamám sem volt otthon. Tehát hazamentem és naná hogy akkor szóltak nekem, úgy aznap nyolckor hogy jössz. Közöltem, hogy nem majd máskor. Asszem áttérek a Holdújévre:P

Utána jött másnap vagyis másodikán a progvizsga ami egyből meglett. Közben tanultam. Anal csak másodjára sikerült, de meglett hármasra. Aztán a digitet sikerült elbasznom, pedig az első nem volt nehéz a második sem és harmadik vizsgaalkalom volt a legszarabb, de én csak a másodiktól mentem, na mindegy nem is akarok róla beszélni mert nagyon nagyon elbasztam.

Akkor most nézzük a jó oldalakat amik történtek. Hogy is mondjam ezalatt a két hónap alatt sikerült minden eddig, kivéve hát igen a párkapcsolatot, de majd csak az is eljön, hiszek én mindenben.

Kezdetnek ott van, hogy nagyon szeretek világokat hódítani és lehet hogy az is lesz, ugyanis nemzetközi piacra is kiléptem és ki fogok lépni és ennek nagyon örülök, hiszen akkor már a világon is fogok lenni. A hálózatomnak ugyan még csak három + az angol a tagja, de hát istenem valahol el kell kezdeni. Kezdésként akkor ott van a magyar, a szlovák, és a portugál. Jó kapcsolatot ápolok a csehekkel és az olaszokkal, de későbbiekben fel szeretném venni még a kapcsolatot a spanyolokkal, a finnekkel, a svédekkel, a norvégokkal, a lengyelekkel, a kínaiakkal, és így tovább, mert arra jöttem rá, hogy minden országban vannak fordítók, csak meg kell őket találni. Na akkor ennyit is a világuralmi terveimről... vagy még megemlítem a következőt: Egy napon kaptam a szokásos leveleimet és éppen a szpemeket akartam törölni, mikor feltűnt egy szemétnek tűnő levél, de benne volt a localization szó, ami ugye szent nekem és megnéztem. Egy lengyel forgalmazó keresett lokalizációs menedzsereket. Na mondom ez nekem való. Jelentkeztem is. Gyors levélváltások meg minden és elküldtem a CV-met (Életrajz), majd közölték, hogy jönnek pestre és elbeszélgetnének velem. Meg is volt az interjú fasza volt meg minden, kicsit fostam. Aztán a végére azt lett, hogy meg voltak velem elégedve, csak kell majd nekik egy olyan ember, akinek több az ideje, és bevallom őszintén igazuk volt, mert egyetem mellett nem mindig jutna időm rá, de azt mondták szólnak majd, ha megnyitják a magyar irodát. Mondtam is nekik, hogy én is várom.

Akkor hogy is mondjam, a kis szünetekben meg úgy az évek folyamén nőtt az MSN partnerlistám, amit nem ártana asszem rendezni, de mivel az MSN Messenger 8-ban van már rendes kis kereső rész, így akit keresek és beszélni akarok vele azt megtalálom, így nekem nem kell rendezni. Egyébként meg csak 233 partnerem van (tegnap bankban voltam és ott a 233as számot húztam, érdekes....), de igaz a felével nem beszélek de szerintem a 90%val vagy 80, de ezt nem tudom, csak nem tudom mikor kellenek majd, szóval maradjanak ott csak. Növekedtek a partnerek, de ezt így szokás lenni, IWIWen is egy páran félrekattintottak és felvettek így őket is megismertem és nem fiúk voltak:P Akkor az egyik fordító barátnőit is megismertem. FAR is besegített egy pár jó tanáccsal, hogyan is fordíthat az ember a Microsoftnak, de rájöttem ahhoz le kell tennem egy fordítói diplomát így az most egyenlőre kimarad, de majd csak egyszer lesz valami belőlem, csak nem tudom hogy micsoda.

Nem is lett olyan hosszú ez a blog, lehet hamarabb kellett volna megírni és akkor aktuálisabb lettem volna, de sajnos a lustaság, tudjátok. Akkor most így a végére egy ilyen mikor mit hallgatok játszom blokkrész következik, mert miért ne ez olyan kis olcsó hülyeség.

--------------------------------------------------------------------------
Zene: 3 Doors Down, Theory of a Deadman
Játék: World of Warcraft, TrackMania Nations
Tanulás: Analízis, Fizika
Film: K-Pax - Belső Bolygó
Filmsorozat: Helyszínelők, Híradó, Csillagkapu, Csillagközi Romboló
Újság: Magyar Hírlap, PC GURU, GameStar, PCWorld
Idézet: "If all the world's a stage, I want to operate the trap door." - Paul Beatty

3 hozzászólás:

Sony500 írta...

Nah, elég volt elolvasni! :)
Mindenesetre jól esett!
A telefonhoz gratulálok, teljék örömöd benne. ;)

Panyi írta...

van ez így néha már kellett ez nekem is és mostanában frisebb leszek:P azaz aktuálisabb

RaveAir írta...

Szép rövid kis értekezés volt ez tőled Panyi, és még viszonylag összeszedett is.

Jó blogolást, én átköltöztem ilyen tekintetben a Portálra.

Megjegyzés küldése