2006. április 27.

Fizika után vs Állásbörze

Szar lett! Nagyon szar fizika ZHm lett, semmi képlet nem ugrott be, szóval be kell szerválnom egy feladatgyűjteményt és már meg is kérdeztem Bozsit ez ügyben:P Szóval ennyit a fizikáról.

ZH előtt Zsomborral megbeszéltük hogyan fogunk egyszer egy fasza kis céget csinálni, amivel meghódítjuka világot. Miközben erről filóztunk szembe jött egy egész kellemes lány, akit meg is jegyeztünk egymásnak. Majd jött ismét csak lányok, hiszen egyetemen csak lányokkal lehet összefutni ha a K épületből jön az ember. Két szőke lány meg is szólított bennünket, hogy a K épületet keresik, mert állásbörze van, és nem tudjuk hol van. Mondtuk ternészetesen tudjuk, sőt fel s ajánlkoztunk, meg is mutatjuk nekik, mert el lehet itt ám tévedni, nem olyan egyszerű. Közben kiderült a Kodolányiról jönnek és negyedévesek, most fognak majd egyszer végezni és körülnéznek. Telefonszámcsere nem lett hiszen az már kicsit idősek, na jó nem nagyon:P

Ennyit erről. Kellemes napot mindenkinek.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése