2006. június 17.

ZP összefoglaló

Az angol meccsről kellett elmennem ZPhez, de kibírtam, hiszen most inkább bulihoz volt kedvem, mint egy átlagos kis meccsre. Az angolok csak a kieséses versenyben tudnak izgalmasan futbalozni. Miután megérkeztem a ZP elé, kicsit kilógtam a sorból az okkersárga-zöld ingemmel a sok fekete ruhába öltözött egyéntől, de nem érdekelt. Ők abban érzik jól magukat én meg ebben. Nem votl nehéz megtalálni Gergőt, Mátét, Dávidot és találkoztam London után újra Zeennel, aki ismét bebizonyította, hogy sok hüyleégre tud pénzt adni. Ilyen volt most is: vett egy cserebogarat, amiben volt valami hülye massza, ami kijött, ha jól összenyomtad szegény bogarat. előzetesen bemelegítettünk egy kis ananászos vodkával, majd következhetett az aljas kúszóbab. (Mellékesen itt megjegyzem, mert már semmin nem tudok kiakadni, meg miért tenném azt, de hát mivel Gergőt érinti, ezért mondom. Kedves öccse és Bíborka, akit Máténak sikerült szopóskurvának elnevezni még két éve ráhajtott az öccsre vagy fordítva, de ugye Gergő nem hinné el hogy öccse volt az, mert az már milyen már.) Aki jött a kúszóbab koncert, ami ugyan olyan rossz nem volt, de jó sem volt, az a tipikus semleges. Koncert alatt azért sikerült egy kérdésre rosszul válaszolnom. Odajött hozzám egy lány és megkérdezte, hogy nem András vagyok-e? És akkor én becsületes kis hülye azt mondtam, hogy nem. Nem ám azt mondtam volna: "Neked akárki lehetek!" Neeem, én hülye azt válaszoltam, hogy nem andrás vagyok aaaaaa. Miután vége lett a koncertnek sikerült megtalálni Mónit, Szörpit és Alit is. Mikor jól éreztük magunkat és beszélgettünk, akkor megtörtént, hogy engem szexuálisan zaklattak, anyááám:P egy csaj jól belemarkolt a drága popómba:P De gondolom ha fordítva lett volna, akkor egy jó nagy pofon lett volna a jutalom. Fel is jelenthettem volna! Csak sajnos ezt nem tudtam neki megmondani, mert nem futttunk össze:p Ezek után nem tudom miért, de Gergőék leléptek, mindenkivel. Mondom én bulizni akarok így maradtam Dáviddal, Mátéval és Zeennel + a barátnőjével, aki időközben castlakozott hozzánk. Éjfél után felköszöntöttük a Dávidot, aki immár a két X-be lépett be. Csak úgy tellik az idő... Azt lassan indultam haza, mert pihenni kellett a mai tanulásra:P

3 hozzászólás:

Névtelen írta...

Én aszondom szerencséd volt... majdnem te is az átlag papucstársaságba jutottál...hehe...

Panyi írta...

De csak majdnem józsikám, csak majdnem:P Tudod most már tudok dönteni

Névtelen írta...

Mivvan? Ez mit jelent?

Megjegyzés küldése