2007. augusztus 6.

Gárdony

Csütörtökön és Pénteken, még múlt héten, lementünk Gárdonyba Mátéval és Gergővel, hogy meglátogassuk Raszta Mónit és Dórszit, mert ott vannak és nyaralnak és punnyadnak. Még mielőtt még elindultunk volna jól bevásároltunk, vagyis csak a szokásos. Chips és Pia, na meg valami Innivaló az útra. A vonatút csak egy órácska volt, de az is elég volt abban a melegben. Gyors kontaktus után kiderült, hogy Velencefürdőn kellene leszállni, csak hát ott a gyorsított vonatunk nem áll meg, így mentünk Gárdonyig, majd vissza kellett gyalogolni egy kicsit. Máté vett egy kis ásványvizet, mert ugye nem talált kólát a pennyben, de kiderült a mellette lévő sparban lett volna. Na de ez már részletkérdés. Majd útközben összefutottunk, akikhez mentünk. Érdekes lett volna, ha nem tettük volna meg, mert akkor biztosan elkerültük volna egymást. Találkozás után egy gyors ismerkedés, akikkel még nem ismertük egymást, majd mentünk a másik irányba vissza fürödni. Kiderült, hogy azért nem jártak sokat fürödni, mert messze van és vagy 20 percet kell gyalogolni és az nagyon fárasztó tud lenni, így inkább csak otthon punnyadtak. De ma fürödtek és velünk. Végül is nem maradtak le semmiről, mert nagyon hideg volt a Velencei-tó, meg nagyon iszapos is, szóval inkább maradok a Balatonnál. Pancsi után bevásárolás. Este egy kis kaja, egy kis filmezés, egy kis piálás, egy kis jól érezzük magunkat, egy kis sztorizgatás, egy kis zenehallgatás. Egy nagy kidőlés, majd reggel felkelni egy nagy zombiként, akik Cartoon Networköt néznek. Majd hazamentünk és egy új élménnyel gazdagodtunk!

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése