2007. november 25.

Szomszédok harci kártya

Nem tudom melyik újságból lett kivágva, de Masu az imént küldte át nekem ezt a baromságot. Harcolni akartál? Mit gondolsz ki az erősebb? Lenke néni vagy Taki bácsi! Esetleg Mágenheim doktor:D



QDB-n tallálta még még baromságot angol doga vs 300 témakörrel: megtekintés>>

2007. november 23.

Az internet

Mostanában tanultam egy kis hálókat és akkor találtam ezt a kedves kis ábrát, ahol nem mást kell nézzni, minthogy kinek, hol milyen számmal kezdődik IP címe.

2007. november 16.

Aréna Pláza

Tudatos vásárlónak érzem magam, így nem mentem el tegnap az Aréna Pláza hihetetlen nagy akcióval való megynitására, mert ugye egyrészt inkább suliba mentem és hagytam magam okítani, másrészt nem szeretem a tömeget.

Mai napon azért kíváncsi voltam, hogy milyen is lehet Magyarország legnagyobb bevásárlóközpöntje, vagyis ezt mondják, és személyes tapasztalat szerinte lehet az is. Előző este csupa nem jó dolgot olvastam a megynitóról nem akkor nyitották meg mikor akarták volna, nincsen kész, sok minden nincsen a helyén, nem nyitott ki egy pár üzlet és a többi és a többi.

Szóval ma körbenéztünk többiekkel és azt kell mondani, hogy minden van, ami a többiben, sőt szeirntem sokkal jobban egy helyen vannak, a megfelelő típusú és szolgáltatású boltok egymás mellett vannak így nem kell átmenni a "világ" másik végére. De azért látszott sok minden, hogy nincsen készen még, vagyis kell még azt azt ott építeni, de hát azért kellett megynitni, hiszen itt a karácsony, és a bevétel az kell nekik!

2007. november 11.

Esik a hóóóó

Tanulás közben nagyanyám berontott, hogy esik a hó, és igen, esik a hó, de nekem vissza kell mennem tanulni egy kis adatbét, egy kis jeleket, szóval szevasztok...

2007. november 7.

Sam és Max S01E04 - Halál Abe Lincolnra!


A mai nappal ingyenesen elérhetővé vált számos e világon a Sam and Max S01E04 része, amelyet letölthettek a Hardwired oldaláról, vagy ha rendelkezel Steam elérhetőséggel, akkor pedig a kliensen belül!

2007. november 5.

Kaja, Dexter, Half-Life-ok

Nem tudom, hogy vagytok vele, de soha nem rajongtam a fehér zsallonáért, szóval na az igaziért, de most megkóstoltam megint és hát azt mondom, hogy ismételten nem rajongok érte. Közben megnéztem még a múltheti Dextert és hááááát jóóóóóóóó volt, de nagyon. Érdekes teóriák voltak benne... várjuk ki a végét...
Most pedig ezt a kellemes videót találtam GS vs YT-on. BlaBlaBla Mr Freeman!

2007. november 2.

Sam and Max! Mi is ez?

Sokan kérdezték már tőlem, hogy mi is az a Sam and Max és mi is az egy film, vagy egy játék vagy egyáltalán micsoda. Persze valaki tudta mi ez, de azért több volt a nem. Egyrészt ez egy kalandjáték. Tehát adott egy történet és valahogyan előre kell jutnod logikai játékokon keresztül, ahol embereket tárgyakat kell használni, hogy továbbmehess. Természetesen sokat kell gondolkodni és nem mindig ugrik be elsőre neked, hogy mit is kellene csinálni, de valahogyan ez a jó benne, semmi más, csak ez.
Az epizodikus játék első jó jele a HL2 mellett a Sam and Max. Hiszen HL2nél vagy évente jön ki egy rész és valahol egy év alatt csinálnak egy új játékot. Viszont a S&M esetén ez nem így van, mert ptt olyan egy év alatt 6 rész jön ki. Kezdetben persze a 90-es évek elején csináltak egy Sam and Max részt, ami nagyon hosszú volt és mindenki szerette, de most az epizodikus tartalmakra kihegyezve hozták ki újra a Sam and Maxet és azt kell mondanom, hogy nagyon jó sikerült. Az apropó pedig, hogy ilyen nagyon megkedveltem, hogy hihetetlen milyen baromságokat tudnak összeszedni. Éppen most fejeztük be a többiekkel a játék első évadának fordítását és hát azt kell mondanom, hogy nagy baromság volt:D
Azt hiszem karácsony körül már a boltokban lesz!




2007. november 1.

Sam and Max Season Two trailer



SzAr, alias Számítógép Architektúra

Egy régebbi posztomban azt írtam, hogy nem lett valami felhőtlen egy SzAr zhm, de kiderült, hogy éppen megvolt, azaz elfogadható volt, így az is meglett, kedden megszereztem a negyedik jó kiszhmat belőle, szóval ezzel a második zht nem kell megírnom, ami jövő héten lesz, tehát megvan az aláírásom a tárgyból... egész jól haladok csak ne igyak előre a medvére...

Jelek és Rendszerek 1. ZH pipa

Na jelek első zhm is meglett, szóval most örülök, ha lett volna még fél pont plusszom, akkor már a tárgyat is abszolváltam, de majd meglesz... meg kell hogy legyen!

Szoftvertechnológia ZH

VÉGRE SIKERÜLT BELŐNÖM A KIPATTANÓT, AMIT TAVALY KIHAGYTAM SZOFTTECHBŐL! Aki nem érti annak elmondom, hogy meglett a szofttech ZHm így már mehet vizsgázni, szóval most nagyon nagyon örülök, mert nem kell ezzel fogllakoznom...egy ideig...

The Orange Box by Valve


Bár vagy már két hete megvettem a The Orange Box csodát a Steamen, de csak most sikerült oda eljutnom, hogy blogoljak erről, meg arról, mert hát sok időm nem volt, hogy megtegyem. Szóval minden egyes játék vaami fantasztikus lett, nem kell ecsetelnem, hogy a HL2 Ep2 is fantasztikus lett, Portal aranony és rohadt jó vége lett... Team Fortress 2 meg végre egy olyan játék, ahol én is le tudod lőni valakit:D