2006. szeptember 11.

Reggelt...

Felkeltem ilyen sem volt még suli alatt. Najó felébresztett TEB, de az nem számít. Most itt ülök gép előtt, mindjárt bedobok egy kis lecsó, majd irány az első nap a suliba. Hazajöbök 8ra kb akkor meg fordítás, fordítás, fordítás, fordítás....

2006. szeptember 10.

Vasárnapocska

Reggeli szokásosnak mondható felkelés. Fordítás kaja, fodítás. Fordítás megunása. Nővérem laptopjának basztatása. Majd a nap fénypontja következett, amiért már érdemes volt felkelni: Találkoztam az én Nomimmal, akinek holnap reggel 6kor fel kell kellnie, mert suliba kell mennie. Nekem szerencsére csak 11kor kell kellnem, de ez nem mindig lesz így.
Holnap ugyanekkor bejegyzés.

2006. szeptember 9.

Szombati nap

Felkeltem. Ki gondolta volnaq, hogy így kezdődik a napom, de igen ez történt velem. Miután ebből az állapotból végztem leültem és elkezdtem fordítani. Nagyon jó volt, csak Ordel barátom votl fenn, így vele egy kicsit kialakult egy kis versenyszellem, de ez csak jó dolgokra készteti az embert. Majd utána egy kis halászlé, majd folytattam utána mindent. Kicsit később csatlakoztak a maradék fordítók. Szünetet tartottam, egy kis SG Atlantis, majd folyt, majd eljövetkezet a vég és leültem megnézni a House második évadjának záró épizodjait. Az utolsó nagyon nagyon ütős volt, nagyon. Majd elkezdtem a harmadikat is.
A fordítás közben természetesen, mikor nem egy mondaton törtem a fejem, csak kedvesemre gondoltam.

2006. szeptember 8.

Munka

Reggel felkeltem 10kor mert miért ne, hogy ne tudjam kialudni magam. Csak úgy jöttek utána a telefonok, hogy ez meg az, mehetek a Laptopért stb. Elmentem tehát. Megvan minden működik, de majd órákon tesztelek, mert most nincsen időm a munka, azaz a a fordítás miatt. Megyek is vissza csinálni. Ma hajtok az ezer sorra.

1 hónap

Azt mondanám, hogy egy hónap nem olyan sok idő, de mivel ennyi ideig már elviselt barátnőm, így azt kell mondanom, hogy sorsfordító... (sorsofordító??? Nem hiszek a sorsban)

Csütörtök, de ma péntek van

Érdekes egy mai nap volt. Délelőtt ugye elintéztem a fordítást, majd aztán jöhetett a tomény House nézés, amelyet semmi sem szakított meg, csak egy kis neptun kezelés frissítése, ami nem jött be, de miért is jönne be nekem...lényegtelen. Majd egy rüvid kis megbeszélés után kedvesemmel elmentünk a VIKes gólyabulira, amely hogy is mondjam igen nehezen indult be, és utána sem volt olyan, mint a tavalyi, de hát nem lehet minden olyan jó. Néhány ismerőssel itt is összefutottam, mert miért ne.

Most itt vagyok hajnalok hajnalán és bújom a neptunt, de nem tudom minek, csak felidegesít. Felvettem minden térgyat amit tudtam, nem indul mégsem ebből meg abból itt-ott óra, kereszt, meg ilyenek, de sajnos nem, így vaélszeg inkább megcsinálom ezt a félévet jól és lemondok az ösztöndíjról, nem mintha most olyan sokat kaptam volna, de kicsit másképpen állok hozzá a dolgokhoz. Inkább a minőség, mint a mennyiség. AAAAA idegesít ez a szar neptun, na mindegy vége lesz ennek az egésznek azt normálisan leszek és kibírom, hogy csak tanuljak és semmi mást az egyetemen....AAAAA. Abbahagoym, mert csak felhúzom magam mégjobban. Holnap.. azaz még ma dolgoznom is kell....

2006. szeptember 7.

Gothic 3

Na most már biztos, hogy mi fogjuk megcsinálni a SevenMnek a Gothic 3 magyarítását. Végre egy hivatalos fordítás, amit mi nem hivatalos fordítók csinálunk, jaj, de a dátumot most tartani kell. 22 nap megfeszített munka.

2006. szeptember 6.

Na akkor elvileg mától minden nap blog

Már most az elején közlöm minden lehetséges olvasómmal, hogy nem és mégegyszer mondom nem vállalok felelősséget az írásomért, hiszen ez nem egy olyan oldal, ahol engem mionősít, hogy hogyan írok, na de igen, de ez akkor sem számít, hiszem itt olyan vagyok amilyen, és sietesően írok és nem nézek oda, hogy mikor hol miként gépelem el.

Tehát azt mondta, hogy mostantól napi blogolás lesz, vagyis megpróbálok mindig valami rövidet írni, még nem tudom, hogyan fogom megoldani, de megpróbálom, hiszen olyan ügyes okos vagyok.

Akkor kezdem mondjuk a hetemmel röviden és velősen. Reghét van, azaz fel kellene vennem a tárgyaimat, amit anno már felvettem, csak fel kellene még egyet, de nem tudom mert nem tudok csatlakozni a rendszerhez, mert vagy elvileg nem tudok mert sokan vannak, vagy karbantartják, szóval teljesen mindegy szarok az egészbe.

Tegnap közölték velem, hogy lenne egy fordítói meló, egy cégnek és hivatalosan meg is jelenne majd a játék, ami nem más lenne mint a Gothic 3, ha ez esetleg valakinek mond valamit, de még meg kell beszélni pontosan a céggel minden részletet, azt mehet is a móka... lefordítani 200 000 szót.

Mai reggelm úgy kezdődött, hogy tegnap este kedves barátnőmmel, Nomival megbeszéltük, hogy reggel hétkor felébreszt engem, mikor ő s kell, hogy felvegye benn BCE-n (gyengébbek kedvéért Kööözgáááz) a tárgyat, meg is tette, szóval na azért kellett nekem is olyan hamar kipatanni valamirevaló ágyamból, mert nekem is tárgyat kellett volna felvenni, mert azt írták nekem, hogy reggel nyolcra rendben lesz rendszer...hát nem lett az, így nem vettem fel...

Ehelyett elkezdtem ezt azt nézni, majd egy House részt, amely éppen befejeződött volna az áramszünet kezdetéig, erre nem, levágta az elmű, várhatott volna még 30 másodpercet mire vége lesz. Na mindegy.

Indultam be egyetem hátáha hátha ott jobban megy a neptun, nem mentem volna be ha lett volna nálam áram... de hát kocka vagyok nem tudok áram nélkül meglenni. Szóval nem volt jobb benn a helyzet sem, igaz legalább netezni tudtam, mert neptun az aszar volt ott is, hogy dögölnének meg.

Netezés után taéiztam Andyvel azt kajoltam egy jót valamelyik menzán, majd bementem koleszba megnézni milyen szobája van a 11. emeleten, hát nem sokkal jobb, mint a másik haveromnak, bár valszeg azért mert minden szoba egyforma. Meg játszpttunk valami autós focival, kcsit izgalmas volt, de nem is tudom miért na mindegy...

Haza kellett jönnöm, mert el kellett intézni valamit. Na azóta itt vagyok netelek, House-t nézek, Gergővel beszélgetek, Giggancs blogja fogott meg, hogy blogoljak, mert olyan jó olvasni másét.

Úgy lennék megint gólya, mennek azt csak isznak és buliznak a héten.. persze elmehetnék velük, de nem ismerek senkit, bár lehet engem ismernek, na mindegy az egom az egekben...

Megyek fürödni azt nézek egy kis House-t, azt hajnalban meglesem Neptun.Net.



House fanoknak

Ezt meg a neptun fanoknak, illetve utálóknak:
http://nor01.fw.hu/doc/neptun.html
http://www.freeweb.hu/blas3/vicc/025.html

Egy kis House, mert szeretem

Wilson - "How'd you get here?"
House - "By osmosis."

2006. szeptember 1.

1st September

I am a 20-year-old guy! Have a nice day!