A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: reggel. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. december 6.

Reggel

Ma reggel sajnos korán kellett kellnem, mert tegnap este elfelejtettem megcsinálni a GameStar honosítások rovatomat, de már megvan, így nem miattam fog késni az újság, ha késne, bár mondjuk nem szokott. Suliba kell mennem, mert ott lesz fincsi valszám, amire bejárok, hogy megértsem anyagot és abszolválni tudjam már végre ezt a kedves kis tantárgyat.
Délután lesz még egy kódtech pzhm is, amit abszolválni kell, mert nincsen már lehetőségem ebbe a félévben és hát az öt kredit az öt kredit. De meglesz.
Délután találkozom az én egyetlenegy pindurkámmal, hogy elfelejtesse velem a hét izgalmait és keserűségeit. Szeretem!

u.i.: facebookot meg próbáljátok ki!

2007. július 3.

Demszky és a reggel

Na ki találja ki, hogy miért ezt a címet adtam ennek a bejegyzésnek?
Szóval úgy történt, hogy Demszky azt mondta, hogy újítsuk fel az én utcámat és hajnali 7:30tól csak furógépekkel dolgozzunk, majd utána mikor már mindenkit felkeltett, akkor már nem kell fúrni, mert minek.
Sikeresen felkeltettek reggel, de mire felkeltem már egyáltalán nincsen kedvük furogatni!

2006. december 13.

Reggel

Nem mindig szeretek reggel felkelni, najó majdnem mindig nem szeretek felkelni reggel. Viszont egyszer csak fel kell kelni reggel. Egy mai ilyen reggelre ébredtem mai is. Felkeltem és egy jó nagyot fürödtem. Kicsit valahogyan sokkal jobb így felkelni, mert utána felkeltem még jobban. Hamarosan indulnom kellene majd angolra, ahol remélhetőleg be fognak majd mindent írni, és lehetőleg egy ötöst az indexembe! Haverok mondták, hogy BME megáld minket egy kis karácsonyi pénzzel, ami olyan 18 800 HUF lesz. Szóval azért abból is már el lehet kezdeni karácsonyra vásárolni. Hamár karácsonynál tartunk... Kedves nővérem mivel nemolvassa a blogomat ezért elmondhatom, hogy sajnos Gergővel mindenhol kerestük, az összes antikváriumban, de nincsen sehol, szóval lehet veszek másik könyvet és valahogyan a sorozatot megkapja majd DVDn!

2006. szeptember 11.

Reggelt...

Felkeltem ilyen sem volt még suli alatt. Najó felébresztett TEB, de az nem számít. Most itt ülök gép előtt, mindjárt bedobok egy kis lecsó, majd irány az első nap a suliba. Hazajöbök 8ra kb akkor meg fordítás, fordítás, fordítás, fordítás....

2006. április 28.

Reggel

Szép nap ez a reggel főleg ha az ember nem megy suliba, de ezt majd pótoljuk majd a hétvégén egy kis progházival, mert azt is kellene majd írni, vagyis nem kellene kell! De itt lesz a hosszú hétvége, majd akkor. Délután megyek Silent Hill filmet nénzni, este majd írok ide egy kis összegzőt, vagyis lehet, hogy holnap, nem tudom...