A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: munka. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. szeptember 17.

Mostanság

Mostanság ezerrel a Portál új motorját haxolom és azt kell mondanom, hogy jó lesz, bár lehetne jobb is, de sokkal jobb és egyszerűbb lesz a fejlesztés rá, mint ami most van. Jelenleg pedig kijelenthetem, hogy alfában van a dolog, szóval már csak egy kis fícsört kell beletnni, plusz lefordítani angolra, hogy jó legyen internásönelnek.

Mellesleg még mindig spórázom és hát, asszem az első lényemről tolok majd fel egy videót YouTube-ra és akkor megnézhetitek az első lényemet.

Tegnap majdnem voltam táncolni, de végül nem lett belőle semmi, mert eltolták egy héttel. Na majd köv kedden.

2008. szeptember 16.

Életjelek

Azt hiszem bizonyára sok olvasóm észrevette, hogy életjeleket azt nagyon régen adtam magamról. De amint látjátok itt vagyok és élek.
Sokat dolgoztam, pihentem és most már tanulok is és ráadásul évezem is, szóval nagyon jó. Lesznek majd beszámolók, valszeg a World Press Photóról, meg a szépművészetis fáraó kiállításról, na meg esetleg lesz majd másról is.
Mellesleg, ha nincsen dolgom, akkor a Spórával játszom, ami alkalmi játék de nagyon, valamint jó lett a magyarítása, de nagyon.
Szevasztok.

2008. július 4.

Ez+az

Kicsit nagyon régen jegyeztem ide be valamiféle bejegyzést, de nagyon nem volt időm rá, hogy megetegyem ezt. Először is nem tudom, hogy miről is írjak. De azt histzem megvan...

Mivel javában elkezdődött a nyár ezért sokat pihenek, valamint pihenek. Azután másodsorban ott van a dolog, hogy megyek nyaralni is, aztán harmadsorban ott van a munka is. Amikor pedig nem ezeket csinálom, akkor nagy valószínűséggel az új portál hegesztem vagy éppen játszom ezerrel egy multis játékkal vagy valami beteg egyjátékos gammával!

Természetesen ezek felett helyezkedik el Mindenem, Nomim!

2008. június 19.

Mindenki elment nyaralni...

Najó, azért nem mindenki ment el a haverok közül, de a legtöbben igen. A két ratyi közül, Zsolesz lement horvátba bnőjével, meg asszem bátyjával is, de erre nem veszek mérget. Zoli pedig kiutazott amcsiba egy gyerektáborba, hogy a lelkes kis gyereket pátyolgassa és az ideiegre menjen. Bár zsolesz szerintem visszajön eg ypár héten belül, addig Zoli marad vagy szeptemberig. Már írjuk neki a bevásárlólistát!

D@n még mindig a motorzásnak él, így sorra megy az ilyen motoros rendezvényekre tanítani a motorosokat, hogyan fogadják el egymást, valamint az autókat és talán másnap is fognak majd motorozni.

Hidden kollégáról meg annyit tudok, hogy ül az elefántcsont-tornyában és éppen a világraszóló terveit szövögeti és termeli a pénzt.

swatti kollégám éppen megy a navangóhoz dolgozni.

RaveAir gyerekére vigyáz, míg asszony mást csinál, közben meg fordít, ha engedi kedves lánya.

Andy életművészlelkét továbbra is ápolja rendesen, így nem tudom mit csináld, de MSN kiírásból az látszik, hogy még lesz nekije vizsga.

Azután természetesen lesz, akit kihagytam a felsorolásból. Ő majd jöhet felém reklamálni. Ami pedig az én nyaralásomat illeti... kicsit később lesz. Most vizsgára tanulok, utána meg portált és más weboldalakt fogok haxolni. Ingyért, illetve pénzért.


Frissítés: Kiderült, hogy Zoli holnap repül... Szóval még itthon van. Valamint nem gyerekekre fog vigyázni, hanem egy gyerektáborban lesz Staff Member, de nem tudja hogy mit fog csinálni:D Majd kiderül.

2008. március 19.

Mostanában

Mostanában valahogyan lemaradt a blogolósdi az életemből. Soha nem volt kedvem írni, mert nem igazán tudtam mit is lehetne veletek megosztani, azt végül rájöttem, hogy azért van. Kezdjük elölről azt menjünk hátra.

Ma este megyek tévébe, a LevelUp műsorba, ahol az Audiosurf játékról fogok beszélgetni. Nem rögtön engem kerestek meg, hanem Steam Communitys haveron keresztül. Vagyis ezzel a haverral alapítottunk egy Steam Communityt a magyar Audiosurf rajongóknak. Szóval őt keresték meg, de mivel nem ért rá, továbbadta a stafétát nekem, így ma én megyek a felvételre.

Tegnapi nap folyamán kaptunk Andyvel sajtóbelépőt a Game Developers Forumsra, így már a májusi program is megvan a szorgalmi időszak végére.

Közben dolgozgatom kis webfejlesztést valamint mellett Nextgen MP-t. Fordítást is leadtam már régen, ami már megjelenhetne, mert már sokan várják.

Természetesen tanulok is. Rengeteg Szoftlab5 házi, amivel csak a szívás van, de jó értelemben. Ugyan nekem könnyebb a szívás, mint az olyanoknak akik azt sem tudják mi fán terem az adatbázis. Kb úgy érezhetik magukat, mint én a grafikával, hogy kb adnak valami alapot, azt tessék kódolj openglben meg minden és faszt sem tudom hogyan mit kezdjem el, hova mit másoljak mit tegyek. A másik meg, hogy már kimentem a C++ programozásból is, de nem amiatt nem tudom elkezdeni.

2008. március 3.

Összefoglalósdi

Kellene valami szépen összeszedett mondatokat ejtenem ebben a bejegyzésben, de szerintem nem fog összejönni. Amikor sok minden jár az agyamban akkor soha nem tudok értelmes mondatokat kibökni.

Továbbra is tanulok, de hol többet, hol kevesebbet. Attól függ, hogy mikor milyen hét van. Jelenlegi héten nem kell semmit csinálnom. Múlt héten volt egy kis szoftech gyakom, ami sikeresen meg is lett, abszolváltam megvan, kicsit vannak még a delegátok között hiányosságaim, de majd pótlom. Akkor volt még szabtech gyakom is, meg előadás. Kezdem érteni, anniyra nem vészes, de azért meg kell majd dolgoznom vele. Grafika továbbra is egy olyan tárgy, amit az életben nem fogok órán megérteni, egyszerűen mindig elolaszom vagy mást csinálnák. A másik ijen tárgy az operációs rendszerek. Semmi. Még érdekes lenne a téma, ha érdekesen mondanák, de nekem valahogyan nem tetszik. Olyan tömör semmilyen, semmi érdekes nincsen benne. Volt első szoftlab5, melyben Oracle-t kellett tudni, amit tudtam is alapok, kb elmondták, hogyan megy a program, azt annyi. Kiosztották feladat és lehetett dolgozni. 72 óra volt az ultimátum:D Megcsináltam:D

Hétvégén természetesen voltam az én egyetlen kis Nomimmal. Valamint vele elmentünk megnézni Gergőt, hogyan is néz kis így már 18 + a tapasztalatok és azt kell mondanom, hogy köszöni szépen jól van, bár kezd egy kicsit hasonlítani a Királyra, bár még csak a haja.

Szórakozásképpen szoktam még dolgozni, jelenleg webfejlesztés, valamint játszani, jelenleg Audiosurf, Eve Online és Max Payne 2, pluszt tesztfázisban van a SWAT 4.

2007. december 6.

Reggel

Ma reggel sajnos korán kellett kellnem, mert tegnap este elfelejtettem megcsinálni a GameStar honosítások rovatomat, de már megvan, így nem miattam fog késni az újság, ha késne, bár mondjuk nem szokott. Suliba kell mennem, mert ott lesz fincsi valszám, amire bejárok, hogy megértsem anyagot és abszolválni tudjam már végre ezt a kedves kis tantárgyat.
Délután lesz még egy kódtech pzhm is, amit abszolválni kell, mert nincsen már lehetőségem ebbe a félévben és hát az öt kredit az öt kredit. De meglesz.
Délután találkozom az én egyetlenegy pindurkámmal, hogy elfelejtesse velem a hét izgalmait és keserűségeit. Szeretem!

u.i.: facebookot meg próbáljátok ki!

2007. november 2.

Sam and Max! Mi is ez?

Sokan kérdezték már tőlem, hogy mi is az a Sam and Max és mi is az egy film, vagy egy játék vagy egyáltalán micsoda. Persze valaki tudta mi ez, de azért több volt a nem. Egyrészt ez egy kalandjáték. Tehát adott egy történet és valahogyan előre kell jutnod logikai játékokon keresztül, ahol embereket tárgyakat kell használni, hogy továbbmehess. Természetesen sokat kell gondolkodni és nem mindig ugrik be elsőre neked, hogy mit is kellene csinálni, de valahogyan ez a jó benne, semmi más, csak ez.
Az epizodikus játék első jó jele a HL2 mellett a Sam and Max. Hiszen HL2nél vagy évente jön ki egy rész és valahol egy év alatt csinálnak egy új játékot. Viszont a S&M esetén ez nem így van, mert ptt olyan egy év alatt 6 rész jön ki. Kezdetben persze a 90-es évek elején csináltak egy Sam and Max részt, ami nagyon hosszú volt és mindenki szerette, de most az epizodikus tartalmakra kihegyezve hozták ki újra a Sam and Maxet és azt kell mondanom, hogy nagyon jó sikerült. Az apropó pedig, hogy ilyen nagyon megkedveltem, hogy hihetetlen milyen baromságokat tudnak összeszedni. Éppen most fejeztük be a többiekkel a játék első évadának fordítását és hát azt kell mondanom, hogy nagy baromság volt:D
Azt hiszem karácsony körül már a boltokban lesz!




2007. október 1.

Minden

Jaj kicsit nagyon is le vagyok maradva mindennel. Szóval az a lényeg, hogy ma egész nap úgymond kiszhkra tanultam. Hálók meg szar, szóvl most ez van bennem, de volt más is.

Szóval. Egyrészt még múlthéten elkezdődött a sorozatidény. Prison Break, Heroes, House. 4400 már kiveséztem... Eurekából van még egy rész. Hosszabb szösszenet majd ezekből is jön. Egyszer... Meg ha már itt vagyok, akkor hamarosan gazdagabb leszek egy Dexter könyvvel, ami a Dexter sorozat alapjául szolgált, valamint egy Hugh Laurie által írt könyvvel is. Véleményeket majd írok is...

Javában zajlik a Qpa, amelyben idén normálisan is résztveszek és at kell mondanom izgalmas, de azért most valamiért nem tudok szórakozni annyira, mint anno tudtam. Van több egyéb elfoglaltságom, és inkább egyetem zavar. De a csapatfíííling az nagyon ott van, szóval jót fogunk szórakozni. Kicsit családias, de mi vagyunk.

Munkais volt jó. Csak azt is már halasztjuk. Na igen igaza volt LZnek. Egy jó spec és minden megvan...

Tanulni tanulok ezerrel és egész jól megy. Mintha most lenne majd megingás hálókból, de nem nagyon. Grafika kicsit necces lesz. Adatbázis összejön. Kódtech csak csak....

UPDATE: most jött info, hogy hálókkiszh 4/6 lett csak. Szóval összesen már csak 86%-os vagyok... A lényeg, hogy nem szabad 50 alá menni...

2007. szeptember 15.

Foci

A mai meccsen sajnos kikapott a csapatunk, pedig nagyon, de nagyon jól toltuk az első félidőt, nekünk volt a legtöbb helyzetünk, de sajnos kaptunk egy béna kis gólt, utána meg összeesett a csapat, meg bíró is érdekes volt... mintha most kezdte volna... Sajnálom. Én most kevesebbett játszottam, mert valami volt a lábammal még kedden, és nem tudom mi. Fáj meg minden és olyan, mintha meg lenne húzódva, de nem tudok vele mit kezdeni, mert nem tudok rányújtani. Na majd meglátom mi lesz még vele.
Ma meghallgattam az új Velvet Revolver albumot és nagyon jóra sikerült... miközben melóztam egy kicsit.
Holnap reggel összeszedem mi is kell nekem erre az évre, majd egy kis Ebnevelde fordítás Zsombornak, majd utána megtanulom hálókat, mert zh lesz hétfőn!

2007. július 13.

Párizsból hazatérve

Na itthon vagyok. Nem ebben a postban fogok beszámolót írni, mert még frissek az élmények és még nincsen meg az összes kép így még azokat ki kell válogatni és meg kell őket szereznem is. Amint lesz időm és kedvem a hosszabb szösszenethez ígérem megteszem.

Hazatérve be kellett mindenkinek számolnom. Szülők, haverok, ismerősök. Majd kellett egy pár frissnek ugyan nem mondható híreket írni, ezt azt megbeszélni a főnöktársakkal, mert közben befutott vagy három projekt a CDProjekttől fordítanivaló, amiben sajnos nem tudtam résztvenni Párizs miatt.

Na de most megyek megnézem a legújabb Eureka részt.

2007. június 29.

Kis blogolás

Na kicsit régen jelentkeztem már, bár ez nem nagyon izgatta blohom olvasóit, hiszen mikor elmentem, vagy 165 ember járt kelt ezen az oldalon és olvasott engem, amit nagyon köszönök is. Bár mint a bejegyzés írásakor megtekintettem részletesen is a statisztikát, hogy mit is olvasott a kedves társadalom és mint kiderült nem mást mint a Kapcsolat Koncertes posztomat, de azt is azért, mert a Google itt a negyedik találatként adja ki nekem, szóval nem mondhatóak még lelkes olvasóknak.

Amiért pedig ritkán irogattam ide, az azért volt, mert ugye tudjátok, hogy megjött Nomim Olaszországból és hát egy hét után már nagyon-nagyon kezd hiányozni nekem, így gyorsan bepótoltunk mindent és leléptünk Nagymarosra, hogy kipihenjek minden, Nomim pedig tovább pihenjen. Eddig ugyan én voltam a barnább, de Nomimnak sikerült beelőzni az olasz nap miatt. Gondoltam hátha sikerül majd nekem is jól barnulni maroson, de nem jött össze, mert nem volt az a túl napos idő. Emiatt sikerült befejeznünk a Házi Háború második évadát is (már várjuk a harmadikat), valamint Carcassonne sem maradhatott ki a szórakozásból. Főzőcskéztünk is, takarítottunk is, sétáltunk is, fagyiztunk is, vásároltunk is, tévéztünk is, szóval egy csomó mindent. Nagyon jó volt. Közben pedig tervezgettük, hogyan is fogjuk tölteni az időt Párizsban.

Közben azért nem maradhattam távol a munkától, mert kellett egy kis "telefonos supportot" nyújtanom, valamint nagyon érdeklődtek, hogy mikor leszek gépközelben, ami netközelre redukálódott, mivel a filmeket laptopon néztük. Ma hazaérve azt a kevés melót is befejeztem, szóval következő héten azt hiszem elkérem a jussomat.

Most vagy nézek egy kis 4400-at vagy, TrackManiazom, vagy TrackManiazom és 4400 közben eszem. Azt hiszem maradok az utóbbinál.

Megjelent egy kis szavazás oldalt. Mivel nem tudtam azonnal mit kitalálni, ezért most van ami van, tessék szavazni. Esetleg valami válaszötlet van még, azt várom a kommentekbe.

2007. június 24.

Zsombor ebneveldéjének ellensége???

Éppen az előbb tévedtem el az internet kies bugyraiban és felleltem az allat-nevelde.hu oldalt. Aminek a neve kísértetiesen hasonlít Zsombor ebnevelde oldalára, azaz az ebnevelde.hu-ra. Bár ha megnézitek, azért van különbség. PL az ebnevelde oldal sokkal szebb és igényesebb, míg az állatneveldén lehet több, mint 50 állatot nevelni. Bár nem tudom mennyire különbözően kidolgozottak ezek az egységek... azaz állatok és mennyire más élményt biztosít a gazdinak.
Azt hiszem ki kellene egyszer egy ilyet próbálnom. Utoljára ufót neveltem, de arra is utáltam minden egyes nap ránézni... hmmm így hogyan lesz nekem háziállatom... azt hiszem soha...

Vasárnapi meló

A mai nap nem szólt semmi extráról mint csak dolgozgattam egy kicsit, majd pihengettem egy kicsit, majd TrackManiaztam egy kicsit és azt hiszem befejezem a 4400 harmadik évadát ma, igaz van vagy 5 rész még, de azt hiszem bele fog férni.
Pár óra múlva szerintem Nomim is befut Magyarországra. Kíváncsi vagyok milyen képeket készített. Gondolom egyiken sem lesz rajta, de majd meglátjuk, hátha lesznek izgalmas képek. Holnap pedig minden bizonnyal találkozom vele!
Kellemes napot mindenkinek! Valamint kellemes nyarat is, ha valakinek elkezdődött már...

2007. június 23.

Ivászat

Tegnap összeröffentünk haverokkal és szépen inni akartunk kezdetben Claudia, ami nem volt nyitva, mert hát nem tudjuk mi volt. Akkor át akartunk menni a Dávidnak nem tetsző nevű Mélypontba, majd végül a CDFŰbe ültünk be, ahol ittam egy jegeskávét, meg egy tonikot. A többiek is egy kis kávé, meg tea. Majd átmentünk a Dózs nevezetű kocsmába, ahol szépen iszogattunk és mindenkinek nagyon jó kedve lett és mindenki le szeretett volna itatni. Közben kimentünk hambit enni a palacsintakirályba, majd egy rövidke beszélgetés iszogatás után elmentünk haza lefeküdni. Józsi sikeresen megkérdezett mindent barátnőmről, körülbelül olyan lélegzetűeket, mint Zsombor szokott tőlem kérdezni, aki ismeri az tudja miket szokott kérdezni. Majd gondoltam, hogy sokat fogok majd aludni, mikor hazaértem hajnali egyre, de nem sikerült. Reggel felkeltem 7kor, és nem tudtam visszaaludni, mert kedves állambá is most újítja fel (rendben van) az utcát.
Most megyek még délig punnyadni egy kis TrackMania Uniteddel, majd délután lesz egy kis melóm még!

2007. június 7.

Mindenegyéb

Huh nem is tudom mit akartam írni, de az tuti, hogy ma nem volt kedvem tanulni algelt, így kcisit filmeztem, plusz megnéztem magyar House-t, amikor is Szakácsit váltotta Kulka. Érdekes-érdekes, majd kiderül mi lesz belőle. Egyelőre azt mondom Szakácsi volt az igazi. Szegény azonban már nem szinkronizálhat. Meló is volt ma egy kicsit. Nagyon meg kell már mondanom kedves főnökömnek, hogy úgy lehet normálisan dolgozni, ha nem útközben változik meg minden. Mert az okés, hogy tényleg a megrendelő mond valamit útközben, mert megesik, de könyörgöm, amit már az elején lehet tisztázni, akkor azt tegyük meg. Már tudom, hogy LZnek igaza volt néhány dologban, de ettől függetlenül nem szimpi a tanár, de van tudása. Istenem de kevertem itt mindent. Jaj majdnem nem említettem meg, hogy már megvan a Párizsba szóló jegyünk, na meg vissza is. Szóval akkor lehet nem fogok itt blogolni... bár ki tudja... wapról küldhetek ide emailt, bár a roaming díjak kicsit drágák.

2007. június 6.

Fizika - Algel bukta

Már ugyan tegnap tudtam, hogy nem lett meg a Fizikám, mert feladatokból ugyan nagyon penge voltam, de nem jeleskedtem az elméletben, ami egy kicsit igaz is, azonban nem tudtam, hogy el kell egy kicsit kalandoznom a kérdéstől, amit szépen oda feltett nekem tanár úr, tehát asszociákok egy kcisit és ami a témából tudok még mellé, ami ugyan nem a kérdés de azért szépen meséljem el. Nem baj most már tudom, hogy az elméletre kell csak gyúrnom, plusz néhány plusz feladat.

Algelből szintén ez volt a helyzet, bár mondjuk oda jobban kellene mind a kettőre is tanulni, tehát mind elmélet, mind gyakorlatra kell még tanulnom, de ha elmélet sokkal jobban megvan, akkor ezalapján feladatokra is sokkal több esélyem van. Azt hittem holnap lesz eredmény, de már ma is volt, szóval péntek helyett már holnap is elkezdhetek tanulni. Nem baj el is kezdem, mert muszáj!

2007. június 2.

Vizsgaidőszak első hétvégéje

Na elérkezett nagyon a vizsgaidőszak első hétvégéje, amit egy Magyarítások Portál vezetőségi találkozón kezdtem tegnap, ahol minden szépet és jót megbeszéltünk, hogy ilyen, meg olyan gazdagok leszünk, sok sok melónk is lesz, meg ilyen meg olyan jó kis fícsörök lesznek új Portálon. Szóval minden jót megbeszéltünk. Közben jóllaktunk a DonPepében.

Utána találkoztam Nomimmal és elhoztam hozzám, megnéztünk egy filmet és elmentünk aludni, mert kicsit mind a ketten fáradtak voltunk már a tanulástól na én meg még jól is laktam. Reggel kipróbáltuk Carcassonne-t az új kiegészítőkkel és természetesen megint Nomim nyert. Mindig megver.

Most pedig neki kellene állnom tanulni fizikát...az lesz az első, majd aztán talán egy kis algel is még... basszus már szombat van...

Örvényáramokba vetette testét a Wheatston-hídról.
Élt: 17ns-ot

2007. május 31.

Fizika, Algel, Párizs

Na ez egy szép kis cím lett. De csak szépen sorjában.

Mai napon azzal telt, hogy átolvassam, illetve áttanulmányozzam a fizka elméletet és arra jöttem rá, hogy igen nehéz ezt mind könyvből megtanulni szóval kell valami összefoglalóbb jegyzet, ami valószínűleg a fizika órai jegyzet lesz, de lehet az is kevés lesz, de sajnos nem lehet szóval tanulni kell de nagyon.... Algelt is akartam tanulni, de az egész könyv átolvasására nem volt időm, így gondoltam megpróbálom megfejteni a P-NP problámát, de igen érdekesen volt benne a könyvben szóval ahelyett is kell valami normális cucc....

RaveAir visszatért a blogszférába: http://raveair.blogspot.com/ - Ezúton is gratulálok neki, hogy decemberben apuka lesz! Lesz ki fordítson majd nekünk. Szóval kéretik megtanítani angolul!

Plusz ma sikerült Nominak megtudnia, hogy mikor mehetünk Párizsba és nagyon úgy tűnik, hogy július eleje lesz. Már nagyon várom. Nomimmal együtt, Párizs, repülővel. És addig még előttem van egy fizika és algel vizsga....Arghhhhh

2007. március 28.

Fizika

Pénteken lesz egy fizika zh ami még nem tudom, hogy milyen lesz, de azt tudom, hogy kedvem nem sok van megtanulni és megírni sem. Közben meló van ezerrel. Eurekat végignéztem. Prison Break kezd egyre jobb lenni így a végére. Asszem most meg megnézek egy Veronica Marsot így meló után. Digitre is kell majd tanulni hétvégén. De a legjobban azt várom, mikor végre már Nomimmal lehetek. Hétvégén képes blog lesz:P