Kicsit megkésve, de most jutott időm arra, hogy megírjam a nagy-nagy összefoglalót a párizsi kirándulásomról, amelyet szerettet barátnőmmel tettem meg.
Az előkészületekről nem nagyon ejtenék sok karaktert, mert hát mit kellett intézni? Ugye mit viszünk egyértelmű. Biztosítás: beteg és csomag. Repülőjegy. Euró. Meg a szállás. A szállással szerencsénk volt, hiszen ott dolgozik Nomim unokatesója így az megvolt olcsón, azaz ingyért, igaz csak egy kanapé, de már az is elég volt nekünk.
Akkor az utazás. Ugye minden normális ember repülővel teszi meg ezt az utat, mert rövid és kényelmes. Először megnéztük a fapados árakat és az valahogyan sokkal drágább volt, mintha nem azzal mentünk volna. Tehát a választás az Air France egyik járatára esett, ami 2 óra alatt odaér a Charles de Gaulle reptérre. Kb ennyi idő alatt sem érnék le Pécsre IC-vel, csak hogy tudjuk mihez tartsuk magunkat. Mivel még soha nem repültem… azaz nem ültem utasszállító repülőgépen, mert helikopteren már igen, ezért kicsit azért izgultam, hogy vajon milyen lehet. Nomim is nagyon izgult. Jobban, mint én, de sikerült megnyugtatnom, hogy semmi baj nem lesz. Felszállunk, azt megyünk, majd leszállunk. Ferihegy 2bről mentünk, ami nekem nagyon tetszett, semmi csicsa, szép, meg minden és mindent meg lehetett azonnal találni. Bár a gépünk egy másfél órás késéssel indult így elüldögéltünk a tranzitváróban és nézelődtünk és azt vettük észre, hogy azért itt is vannak mindig. Beszállás, felszállás, leszállás. Semmi sem zavarta meg a nyugalmunkat. Bár Nomimnak a felszállás nem tetszett, hiszen gyors indulás után levegőben voltunk már és ott ilyen érdekes volt, hogy mintha szállna fel, de kicsit visszaesik és ez zavarta egy kicsit, de utána már nem. Nekem egyszerűen csak érdekes volt. Sokat nem láttunk a földet, mert sok volt a felhő fenn. 2 óra repülés után pedig már ott is voltunk. Leszálltunk, kimentünk, megkaptuk csomag és elkezdtünk várakozni a vendéglátónkra, Fannyra. Mire elkeveredtünk az RER-hez és kiszolgáltuk magunkat is kis vízzel, hamarosan meg is érkezett Fanny. Rövid bemutatkozás és máris indultunk befele…
RER-rel egészen be a központig, majd egy átszállás egy deáktérhez hasonló helyen, csak épp itt nem három metró találkozott, hanem vagy 8-10, már nem emlékszem pontosan mennyi, de sok. És a metrók mellett még ugye volt az RER-ek is. Másik metróra felszáll, majd rövid gyloglást követően elékeztünk lakáshoz, ahol volt vagy 6 emelet, de lift az nem volt. Érdekes felépítésű volt. Volt egy konyha, egy fürdőszoba egy nappali és három hálószoba, mert ennyi ember lakott együtt, mert még így is egy kicsit drága a lakás. Szóval kaptunk egy kanapét. ettünk egyet, majd elindultunk még aznap sétálni egyet a környéken, mert azért ott is volt egy két látnivaló. Este nagyon szép volt minden, mert ráadásul felmentünk egy dombra, ahonnét lehetett majdnem egész Párizst látni. Bár már 10 óra volt,de még nem volt sötét annyira, hogy az Eiffel-tornyot is kivilágították volna. Hazafelé menet meg jól eláztunk. Ilyenkor volt nagy forgalma a helyi árusoknak, ahol lehetett esernyőt kapni. Végül is azért nem áztunk el annyira, de azért áztunk egy kicsit.
Akkor most jön a látnivalók felsorolása, hogy mit is láttunk ezalatt az egy hét alatt.
Másnap, azaz pénteken leutaztunk Versailles-ba és megnéztük az ott lévő kastélyt, ami hatalmas volt. Vagyis inkább a kertje volt hatalmas, mert ahhoz képest eltörpült a belső felépítés. Nekem ezeknek a kastélyoknak a felépítése nem tetszik, hiszem egy csomó szoba egybe van nyitva és mire eljutsz mondjuk a saját lakosztályodig, addig egy csomón átmész. Mondjuk nem is voltak annyian, de akkor is. Természetesen csicsa az volt. A kert, na az fantasztikus volt, egy csomó időbe telt, mire mindent megnéztünk, vagyis arra nagyon nem jutott idő, de oda egy bicikli kell, mert egyébként nagyon lefáradsz. Ja és nem is említettem, hogy vagy 1 órát álltunk sorba, mire kastélyba bejutottunk. Hazafelé megálltunk az Eiffel-toronynál, hogy még hétvége és a nagy roham előtt feljussunk a tetejére. Azt hittük, hogy Versailles-ban vártunk sokat, de nem, itt még többet álltunk. Mind a négy sarkánál fel lehetett menni, de mind a négynél rengetegen voltak. Viszont utána mire feljutottunk a tetejére, na azaz élmény megfizethetetlen. Mondjuk azt, hogy tényleg mindent be lehet látni. Nem azt mondom, hogy mikor felmentem, akkor kisfiús szájtátással néztem le, de azért jó érzés volt lenézni. Gyors fényképezés után, kis megpihenés, szájtátogatás után még lementünk és a másik oldalról is lefényképeztük a tornyot, majd hazaindultunk enni, inni, meg kidőlni. Hihetetlen milyen fáradtak voltunk. Evés után azonnal kidőltünk.
Hétvégére kaptunk idegenvezetőt is, de csak szombat délutántól, hiszen Fanny is hétvégén piheni ki magát és akkor jó későn felkelni. Előtte azt ajánlotta, hogy nézzünk meg egy parkot, mert minden egyes kerületben van egy érdekes park, vagyis nem egy érdekes park, hanem egy park, ahol nem sétáltatnak kutyát, nem fekszel ürülékbe, így nyugodtan ki lehet ülni egy kényelmes padra, egy kényelmes fűbe és mindenhol virágok és tiszta környezet vár rád. Ez minden egyes parkra igaz, ne meg az is, hogy mindig látsz futó embereket, minden mennyiségben. Szóval a hétvége az eltelt azzal, hogy megnéztük a nagy gazdag utcát, ahol csicsa minden mennyiségben, na meg gazdag üzletek, hotelek és éppen az egyik előtt várták Tony Parkert, aki éppen aznap házasodott meg valami másik csajjal, akit szintén nem tudtam, hogy ki az. Majd elsétáltunk Notre Dame-hoz. Gyönyörű nagy. Egyetemi részbe, hol sok a diák, csak éppen nem most, nyáron. Megnéztük, hol lakott ezelőtt Fanny. Bastille, ahol egy opera van, és nincsen már Bastille. Megint jól lesétáltuk magunkat és megint jól kifáradtunk. A hétvége másik napján, vasárnap meg a Champs-Élysées és a diadalív, meg megnéztünk, hogy hol is van Sárközy, meg a többi fejes. Délelőtt még egyedül megint elmentünk Nomimmal sétálni, de most azt a helyet néztünk meg, ahol mindenféle fejes kapitányt eltemettek: Les Invalides, plusz még megnéztük az Eiffel-tornyot a másik oldalról is, hogy mindenhonnan legyen megfelelő fotónk.
A hétfői napot a múzeumoknak szenteltük, azaz a Louvre-nak és a Musée d’Orsey-nak. Bár mint kiderült, csak a Louvre-ra jutott időnk, vagyis energiánk, mert egy rövidke sorban állás után 5 órát töltöttünk a múzeumban. És ezalatt mindent megnéztünk, vagyis mindenre vetettünk egy pillantást. Nem vagyok egy nagy múzeumlátogató és nem állok egy kép előtt öt percig, de azért mindegyikre tudok kommentelni valamit. Szóval azért nagy volt, voltak szép dolgok. Ami pedig Mona Lisát illeti. Sokan voltak ott és annyira nem is nagy szám. Bár az mondjuk tényleg érdekes, mintha mindig rád mosolyogna. A látogatás után kidőlve még megnéztük a Tülériéákat, ami nagy park. Jaj, azt majdnem elfelejtettem, hogy az öt órás múzeum alatt jó nagy eső volt így az kimaradt az életünkből. A parkban szerencsére már nem esett. Láttunk légi bemutatót, hiszen készültek a nemzeti ünnepre. Majd mire elértünk a park végét már kezdett csepegni az eső. Felszálltunk metró és hazamentünk és kidőltünk úgy ahogy voltunk.
Kedden jöhetett akkor a Musée d’Orsey. Rutinosan gondoltuk, hogy korán odamegyünk és talán sikerül hamar bejutni. Tévedtünk. Mindenki akkor szeretett volna és kb a másik utca sarkáig húzódott a sor. Így úgy gondoltuk, hogy sétálunk még egy jó nagyot előtte, ami meg is volt és kb bejártuk megint az egész belvárost és elmentünk Notre Dame-ig majd vissza, majd akkor álltunk be a sorba és egy óra várakozás után benn is voltunk. Ez a múzeum sokkal kisebb volt, mint a Louvre, de azért itt is sikerült eltölteni egy 3 órát. Viszont az impresszionistákat szeretem így még jobban élveztem is. A mai napon döntöttünk úgy, hogy megkóstoljuk az igazi franciakaját és elmentünk egy étterembe. Mivel kicsit estére terveztük a dolgokat és még volt egy kis időnk a múzeum után ezért körülnéztünk a térképen és találtunk egy parkot, amit még nem láttunk, így elmentünk oda és egy nagyot pihentünk. Éppen megint eső után volt és szerencsére utána sem esett, szóval jókat várakoztunk, utána meg egy jót ettünk. Fanny, Fred (egyik lakótársnője [Frederic]) és mi. Valami rákocskákat ettem, meg egy finom kis kacsát, meg valami körtés sütit a végén. Mikor befejeztük és mindenki jóllakott, akkor mi Fannyval metróra, Fred pedig biciklire szállt, és végül Fred nyert, ami azért jelent valamit, pedig azért itt gyorsak a metrók is. És ráadásul olyan metróval mentünk, amiben nem volt vezető. Kaja után kidőltünk és most egy kicsit tovább aludtunk.
Szerda volt az utolsó nap, amikor még valamire időnk is volt, de mivel már mindent láttunk így úgy gondoltunk elmegyünk egyet vásárolni és sikerült is nekem venni egy úszónadrágot és majdnem egy rövidnadrágot is, de az nem jött össze, mert nem volt a méretemben. Nomimnak nem sikerült semmit, mert kicsit finnyás volt. Pedig már azt hittem velem nem lehet vásárolni:D Vásárlás után találkoztunk Fanny húgával is, aki éppen útközben volt, hogy elmenjen barátjával Dél-Amerikába, de azért még szorított nekünk időt. Vele is még megnéztük, amit esetleg még nem láthattunk, beszélgetünk, majd elbúcsúztunk és hazamentünk. Előtte még a közeli parkba benéztünk, ahol egy jót szundiztam és pihentünk.
Eljött az utolsó nap, amit egy kis bevásárlással töltöttünk. Ennivaló az útra, meg néhány dolog, amit hazaviszünk az otthoniaknak, majd irány ki reptér, felszállás, leszállás és máris a szeretett Budapestünkön voltunk. Bár megjegyzem a becsekkolás a Charles de Gaulles-on sokkal rosszabb volt, mint ferihegyen.
A végére szoktam hagyni mindig a nagy összefoglalást, hogy mi is volt a lényeg meg minden. Most csak azt tudom mondani, hogy feledhetetlen egy hetet töltöttem Párizsban az én egyetlenegyemmel, Nomimmal!
Bejegyzések
