A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagymaros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagymaros. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. január 18.

Szoftvertechnológia + Pihenés

Na kérem szépen először is másodjára is megbuktam LZ kapudatárgyából a csodálatos Szoftvertechnológia nevezetű tárgyból. Nagyon hasznos a tárgy, azonban feleslegesen baszogatják a diáksereget a hülye zhkkal és vizsgákkal, mert van értelme az egésznek, csak ezek a számonkérések... na nem is mondok semmit...
Szerdán és csütörtökön sikerült egy kedves két napot szívemmel eltölteni Nagymaroson így sikerült kipigennem és elfelejteni LZ hatalmas nagy alakját, de most már sajnos visszajöttem és az alak is. Jól éreztük magunkat, nem csináltunk semmit, csak pihi, nem mentünk sehova, csak pihi, kikapcsolódás.
A végén megemlítem, hogy tessék nézni újra Prison Breaket, na meg jött az új Terminátor sorozat is!

2007. augusztus 23.

Hétvége és augusztus 20.

Aquaréna után azonnal Nagymarosra mentünk Nomim unokatesójával, akik elég érdekes és mondjuk elég érdekesen is vezet, de ez már mástészta. Kezdetben viszont úgy volt, hogy vonattal megyünk, de később jött ez az opció, szerencsénkre, mert annyira fáradtak voltunk, hogy szerintem csak másnap mentünk volna.

Na és hogy mit csináltunk ott? Hát semmit, és ez volt benne a legjobb… na jó úsztunk, ettünk, aludtunk… ennyit semmi mást. Szóval igazi nagy pihenés volt. Ott augusztus 19-én volt tűzijáték, hogy esetleg, aki le szeretne menni a pestire, az itt se maradjon le erről. Na és akkor ami pedig a 20-t illeti, na akkor mivel nagyon nem tudták, hogy mi lesz, hogy most esni fog vagy nem, azt úgy döntöttünk már, hogy nem tesszük ki lábunkat, mert már láttuk sokszor, meg már lusták is voltunk… Szóval ennyi volt 20… Nem szeretem ezt a nagy felhajtást… Mondjuk egy bummot odaajándékozhatnának nekem és azt mondjuk elkölteném, ahelyett, hogy kilőnék…

2007. augusztus 6.

Hétvégi nagy pihenés

Gárdonyból hazaérve kellett még egy kicsit munkálkodnom egy projekten, majd utána kiderült, hogy hétvégén teljesen szabad leszek. Így azonnal hívtam Nomimat, hogy az egész hétvégén az övé vagyok és senki másé nem. A találkozást már aznap megejtettük. Este ettünk egy jót, majd azonnal beis dőltünk az ágyba, mert mind a ketten hullák voltunk. Ő azért, mert unokatesójának gyerekére vigyázott és hát hiperaktív az a gyerek, én meg ugye Gárdony miatt. Másnap segítettem Nomimnak és anyukájának bevásárolni, majd ebéd után elmentünk szüleivel Nagymarosra, ahol aztán tényleg sikerült megint tovább pihennünk magunkat. Fürödtünk, úsztunk, meg ettünk, ittunk, pihentünk, pihentünk és pihentünk. Szóval jó kis pihenés volt a hétvége. Ma pedig itt vagyok!

2007. június 29.

Kis blogolás

Na kicsit régen jelentkeztem már, bár ez nem nagyon izgatta blohom olvasóit, hiszen mikor elmentem, vagy 165 ember járt kelt ezen az oldalon és olvasott engem, amit nagyon köszönök is. Bár mint a bejegyzés írásakor megtekintettem részletesen is a statisztikát, hogy mit is olvasott a kedves társadalom és mint kiderült nem mást mint a Kapcsolat Koncertes posztomat, de azt is azért, mert a Google itt a negyedik találatként adja ki nekem, szóval nem mondhatóak még lelkes olvasóknak.

Amiért pedig ritkán irogattam ide, az azért volt, mert ugye tudjátok, hogy megjött Nomim Olaszországból és hát egy hét után már nagyon-nagyon kezd hiányozni nekem, így gyorsan bepótoltunk mindent és leléptünk Nagymarosra, hogy kipihenjek minden, Nomim pedig tovább pihenjen. Eddig ugyan én voltam a barnább, de Nomimnak sikerült beelőzni az olasz nap miatt. Gondoltam hátha sikerül majd nekem is jól barnulni maroson, de nem jött össze, mert nem volt az a túl napos idő. Emiatt sikerült befejeznünk a Házi Háború második évadát is (már várjuk a harmadikat), valamint Carcassonne sem maradhatott ki a szórakozásból. Főzőcskéztünk is, takarítottunk is, sétáltunk is, fagyiztunk is, vásároltunk is, tévéztünk is, szóval egy csomó mindent. Nagyon jó volt. Közben pedig tervezgettük, hogyan is fogjuk tölteni az időt Párizsban.

Közben azért nem maradhattam távol a munkától, mert kellett egy kis "telefonos supportot" nyújtanom, valamint nagyon érdeklődtek, hogy mikor leszek gépközelben, ami netközelre redukálódott, mivel a filmeket laptopon néztük. Ma hazaérve azt a kevés melót is befejeztem, szóval következő héten azt hiszem elkérem a jussomat.

Most vagy nézek egy kis 4400-at vagy, TrackManiazom, vagy TrackManiazom és 4400 közben eszem. Azt hiszem maradok az utóbbinál.

Megjelent egy kis szavazás oldalt. Mivel nem tudtam azonnal mit kitalálni, ezért most van ami van, tessék szavazni. Esetleg valami válaszötlet van még, azt várom a kommentekbe.

2007. április 30.

Nagymarosi hétvége

Még egy fantasztikus hétvégét töltöttünk el az én Nomimmal Nagymaroson. Kihasználtuk, hogy hosszú hétvége van (nem tudom, ki találta ki ezt a szót, hiszen hosszú hétvége... hétvége az szombat-vasárnap...). Tehát, hogy ennyi sok szabadidőnk volt és nem kellett suliba menni elmentünk egy kicsit pihenni. Bár úgy terveztük tanulni is fogunk egy kicsit, de az nem jött össze valahogyan. Ezért is tartott csak vasárnapig a hétvége. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Úgy volt, hogy csak mi ketten megyünk le, de mint kiderült bátyja úgy két órával hamarabb szólt, hogy ő megy le a barátnőjével. Nomi azonban addig győzködte, mind anyukáját, mind bátyját, míg végül lemehettünk mi is. Akkora az a ház, hogy nem is zavartuk egymást. Elős nap, azaz pénteken, mivel 8-ra értünk Marosra ezért ugyan sok mindent nem csináltunk, csak bevásároltunk egy kis ennivalót, majd felgyalogoltunk a hegyre. Na ez egy kemény meló volt, hiszen amilyen egy kocka vagyok nem nagyon bírtam a felfelé menetelt, bár ha sokszor megyünk majd így, akkor belejövök. Este még ettünk egy kicsit, majd bepunnyadtunk az ágyba hiszen engem kifárasztott az algel zh, Nomit meg más egyéb egyetemi teendők. Laptopon elkezdtük nézni a Házi Háború második évadát és azt kell mondanom van olyan jó, mint mondjuk a Jóbarátok. Majd miután kezdtünk fáradni, akkor jöhetett az alvás...

Másnap reggel úgy 10 óra körül ha sikerült felkelnünk és reggeliznünk valami finomat majd levegőztünk egy kicsit, közben Carcassone-t játszottunk, hogy közben kitaláljuk, hogy mit is együnk, ami végül egy kis sajtos virsli volt sültkrumplival és egy kis kecsáppal. A krumplisütés kicsit lassan indult, mert nem működött a fritőz és vagy egy óráig azért próbáltuk benne melegíteni az olajat, mahd végül maradtunk a gázon való sütésen. Így olyan kettőkor sikerült is megennünk amit főztünk. Viszont nagyon finom volt! Ebéd után egy kicsit emésztettünk, vagyis inkább tanulás közben emésztettünk. Nomi pénzügytant tanult én meg fizikát akartam, de mivel a könyvem hozzá vagy 1300 oldal így azt kihagytam, hogy azt én elcipelem oda, így inkább vittem egy kis valszám könyvet. Végül a tanulásból nem lett semmi, mert én Nomi angol könyvét nézegettem és ő is velem, majd azonban elolvastam a valszámból egy pár oldalt, de végül bealudtam és Nomi is követett engem. Majd egy órácska alvás után úgy gondoltuk, hogy fel kellene ébredni és elmentünk dzsakudzizni (még mindig nem tudom hogyan írják) na ott ugyan sikerült felébrednünk, azonban a meleg sem olyan egészséges, a medencébe kellett volna belemenni, de az meg 19 fokos volt és annyira azért nem akartunk felébredni:) Pancsi után pedig szépen nekikészültünk a vacsorához, azaz lementünk szalonnát venni az esti szalonnasütéshez. Közben ettünk egy fantasztikusan finom fagylaltot, és meglátogattuk a dunapartot. Sokan melegedtek, napoztak ott, na meg valaki térdig érő vízben horgásztak. A séta jót tett így megint üdének és frissnek éreztük magunkat. Miután felcammogtunk, előkészítettünk mindent a vacsihoz, majd lementünk a szalonnasütő helyhez és sütöttünk finom szalonnát kolbásszal és egy kis hagymával. Az este további részét beszélgetéssel, kis Házi Háború nézéssel ütöttük el, majd elaludtunk.

Az este olyan rosszul aludtunk, hogy minden egyes pillanatban felébredtünk, forgolódtunk és minden bajunk volt, ami kihatott az egész vasárnapunkra, amit annyira végig-, de végig-punnyadtunk, hogy nem is pazarlok rá semmit. Két zombi voltunk. Jobb nem is emlékezni rá, pedig ennek ellenére nagyon remek volt a hétvége. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Miért lett vége????

Nagymaros - április 27-29

2007. április 22.

Frissített képeim

Nomim
Nagymaros - április 14
Telefonképek

2007. április 17.

Nagymaros és Carcassonne

Nagymaros


Ezt a képet Nagymaroson készítettem, ahol a hétvégén voltunk Nomimmal és megint csak egy jót pihentünk volna, ha nem kellett volna tanulnunk. Természetesen a tanulás mellett nem csak tanultunk hanem szórakoztunk is. Beszélgettünk, kirádnultunk fel a kilátóba unokatesójának a fiával, akinek a húga is ott volt meg az első nap másik kisgyerekek is, akik elég elevenek, szóval nem volt egy perc csend sem, de azért kedvesek voltak. Gyerekek. A tanulás, alvás, evés mellett kipróbáltuk az új társasjátékot, amelyet nagy nehézségek árán választottam ki Kain segítségével, mert Nomim nem egy nagy társasfan, de azért szeret játszani. Bátyja mindig csalt kiskorában így nem szeretett játszani már. Megértem. De azért velem kivételt tett. Ezelatt a két nap alatt csak ennyike történt. Majdnem elfelejtettem, hogy le is égtem ebben a meleg időben!

Carcassonne

Carcassonne nemcsak egy délfrancia város, de ez a név egyben a középkori eretnekek egyházellenes harcának szimbóluma is. Mindmáig egyedülálló a város belső területeit tagoló erődítményrendszer.
A területkártyákat egymás után letéve egy kolostorokkal, városokkal, utakkal, mezőkkel takított tájat keltünk életre, és az azt benépesítő útonállók, szerzetesek, lovagok és földművesek értékes pontokhoz juttatják a játékosokat. A Carcassone egy egyszerű és taktikus játék, amelyben minden forduló újabb izgalmakat hoz.
A játék már 2 játékosnak is nagyszerű szórakozást nyújt!

Így szól a kis marketinges bevezető a játékról. Annyit el kell mondani, hogy húzzuk fel ezeket a területkártyákat, majd lepakoljuk őket és kialakul egy kis térképecske, amelyre aztán lehet elhelyezni az alatvalókat és elfoglalni az egészet és sok-sok pontot gyűjteni. A játékot lehet 2-5 játékossal játszani, de az első kiegészítőjével akár már 6-an is (amelyet meg fogok venni, mert nekem nagyon bejött a társasjáték, bár nem csak egy kieg van:). Nem tudom, ezalatt a hétvége alatt most megjött az összes társasjátékhoz a kedvem.

Akkor itt áljon néhány link:
Vásárlás >>
Fanoldal >>
Magyar szabály >>
Online kipróbálható >>


2007. március 18.

Nagymarosi weekend

Kedves Nomimmal még szerda este leutaztunk Nagymarosra, ahol van egy "kis" weekend házuk.
A nulladik nap még kicsit nagyon ideges voltam a telefonom miatt ezért hogy is mondjam kicsit hamarabb bealudtam, de szerencsére ő is fáradt volt így annyira nem volt vészes...
Az első nap a csodálatos nemzeti ünnepünkre esett, amikor is sikerült olyan 11 körül felébredünk, vagy lehet már dél is volt. Nem bírtuk sokáig, mert besütött a meleg tavaszi nap és hát felmelegítette egy kicsit a szobát. Reggeli következett egy kis pihi, majd körbenéztünk a házban. Ja majdnem elfelejtettem, hogy az összes rokonnal majdnem megismerkedtem, mert a házban volt egy pár. Kedvesek aranyosak, de azért ott is vannak konfliktusok, de hát az mindenhol van. Minden nap jött valaki új, akivel eddig még nem találkoztam, szóval izgi volt. Ebéd is volt. Finom húsleves egy kis szarvaspörkölttel, mellé egy kupica finom bor. Szóval éhen nem maradtam. És minden nagyon finom volt. Szóval kedves Nomi anyukája, testvére és kedves barátjuk nagyon finomakat főztek. Ebéd után jött a megérdemelt pihenés, amikor csak beültünk ágyba és punnyadva filmet néztünk. Lehet közben be is aludtunk. Délután megérkezett Nomi egyik unokatesója feleségével meg két kisfiával, akik közül egyik már rohangál és kiabálva beszél, így nem unatkoztunk. Azonnal az első fordulóra az idősebbik szépen beverte a fejét és jó nagy pukli lett rajtam, de akkor hogy olyat még nem is láttam. Nem sírt semmit, csak akkor mikor a jeget tették rá, mert az hideg volt:p Nomi papája a kiabálást nem szerette és azt a nézetet vallotta, hogy ha belekiabál a fülébe, akkor utána nem fog kiabálni. Egy ideig működött is, de aztán már elfelejtette:) Este vacsora közben híradót néztünk, amikben megint a kedves tüntető dobálózók voltak és megint elvoltak és sok sok kárt generáltak... miután meguntunk azt nézni, utána egy kis emésztés után lenéztünk a jacuzziba (azt hiszem így írják), amelybe ismét csak jól elpunnyadtunk. Sajnos utána azonban Nomim kicsit rosszul lett így hamarabb kerültünk az ágyba. Szegénykém még másnap reggel is rosszul volt, de egy kis cukor és energiapótlás után egyre jobban lett. Emiatt úgy döntüttünk, hogy...
...a pénteki napot még maroson töltöttük, hogy ne így menjünk haza tanulni, mert így mégsem olyan jó tanulni. Szóval azt a napot még elpunnyadtuk. Ettünk, ittunk, punnyadtnkj, filmeztünk, sétáltunk, beszélgettünk, fürödtünk, szaunáztunk.
Így szombat reggel már fitten keltünk fel, azaz nem annyira mert Nomimra még mindig kihatással volt az előző napi rosszullét, de annyira már nem. Majd egy gyors előkészület után bepattantunk autóba és jöttünk vissza Budapestre. Nomim statisztikát tanulni és meg jeleket...