A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bsz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bsz. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. október 11.

Lovász László (BSZ rulz)

Lovász Lászlót gondolom minden kedves egyetemista haverom ismeri, hiszen ki ne szenvedett volna a jó kis BSZ-szel legalább egy kicsit. Nem azt mondom, hogy nehéz volt, de azért oda kellett figyelni. A kedves Lovász úr pedig igazi nagyarc a matematikába. Index interjú itt>>

Lényeg:
"Ez volt a perfekt gráf sejtés, amit még 1972-ben, még egyetemista koromban sikerült bebizonyítanom."

Aranyos:D

2007. június 18.

BSZ2# vizsga vol2

Nos velem is megesett amitől mindenki retteg :) Legkönnyebb tétel, "legjobb" ;) vizsgáztató. Szeszlér bácsi vizsgáztatott :D Az elején olyan kedves és aranyos volt egy pillanatig elhittem, hogy kedves is tud lenni, de aztán eszembe jutottak a kíméletlen gyakorlatok :D:D kb 2 perc alatt eljutott odáig h nem tudok semmit, gyors kivégzés volt. De ilyen az élet. Nem baj következő félévben elérem h már több mint 10x!!!! vettem fel tárgyat a CS-tanszéktől :) Na ez a nem semmi ;)

2007. június 15.

BSZ#


Akiket a híres-hírhedt CS tanszék térdre kényszerített díjazni fogják ezt a járatot :)

(Amúgy B.Sz.Kereszt nem más mint Bükkszentkereszt)

2007. január 16.

A JÓ kis BSZ2

Na megvolt a mai kis BSZ2 vizsgám, ami elég JÓra sikerült, azaz négyesre, nagyon meg is lepődtem magamon. Ezzel VIZSGAIDŐSZAKOMnak vége lett. Most lehet dolgozni, szórakozni, meg minden más. Mindenem négyes vagy kettes, plusz a bukta valszám és szofttech... a szofttech még mindig idegesít, de nagyon...Na mindegy. Mellesleg majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy attól kaptam négyest vizsgán, aki miatt úgymond nem értettem meg egyenes féléven a BSZ1et. Vizsgán nem köttött bele dolgokba.

2007. január 15.

Utolsó nagy rohanás

Na megvolt a mai napon az utolsó nagy rohanás a holnapi kis BSZ2 vizsga előtt. Mindent szépen megtanultam... már csak le kell hogy ragadjon bennem, de szerintem holnapra meglesz. Sokkal jobb lesz érzem, na meg ott volt konzi is, ami segített, nagyon sokat. AAAAAA. Azért kicsit fosok, szóval emiatt megyek is ezután a blog után FEARezni.
Hogy a mai napra valami szórakozás is jusson. Sikerült elintézni egy Rayman Raving Rabbids nyereményjátékot az oldalra, valamint néhány egyéb tesztpéldányt, amiért majd be kell mennem szerdán. Holnap meg egy másik végtől próbálok kunyizni, plusz melót szerezni. Szóval nem fogok unatkozni holnap sem a vizsga után.
Na de most hent, mert megint vizsgára gondoltam....

2007. január 14.

Ma + egyéb dolgok

Azt kell, hogy mondjam, hogy ma nem csináltam semmi különöset. Felkeltem gépzetme, ebédeltem. Átnéztem a BSZ2-t, mert miért ne tettem volna, azonban már csak iylen nagyon átolvasós téma lett belőle, és csak bizonyításokat néztem át. Holnap viszont aztán a legmélyebb bugyrokba is betekintek, hogy mindenre részletre legalább tudjak valamit mondani és ne csak nézzek úgy, mint borjú az újkapura. Na meg holnap úgyis vizsga előtti nap lesz és akkor minden szart háromszor is át fogok nézni a nagy izgulásban. Danika is szépen tanulgat már BSZ1et vagy BSZ2t nem tudom, de úgy emlékszem most 1re jön kedden.

Mivel naná hogy tanulás helyett mást csináltam, így szépen egy újabb Google terméket próbáltam ki, ami nem más mint a Picasa, ahol szépen lehet képeket felölteni albumokba a netre, de van egy offline változata, ami a gépeden csinálja meg ugyenezeket és lehet velük módosítani mindent, ami szem szájnak ingere. Szkrínszévör, Wollpépör, hogy szépen magyarul mondjam őket. Szóval minden. Akkor most itt csemegézem egy kis régi képekben, ami a Ballagási utáni Glovó-féle siófoki táborozás volt...

2007. január 13.

Ma, szombat

Ma mi volt velem?? Semmi. Felktel vagy 11kor, mert este még filmet néztem egyig. Nagyon jó kis film volt az az Inside Man. Akkor után ettem. Tanultam egy kis BSZ2, majd játszottam egy kis F.E.A.R. majd tanultam egy kis BSZ2, majd ettem, majd fürdök mindjárt és asszem utána ismét csak fírezek egyet:D
Na nagyon mást nem is akartam mondani. A mai nap olyan semmit nem akarok nagyon csinálni ezért játszom, mert akkor nem kell gondolkodnom. Sztem tanulásom sem volt valami hatékony, de most megpróbálok majd kicsit hamarabb lefeküdni és akkor hátha jobban lesz kedvem holnap tanulni...

2007. január 12.

BSZ2 + sorozatok + képek + haverok + bnő

Este unatkoztam, amikor BSZ2 konzi után, amin mellesleg egyedül voltam... na az az igazi konzi... vártam Zsoltra és Jankára, hogy megkapjam House, meg Prison Break, aztán mehessek Nomimhoz, akinek útközben vettem egy szép szál rózsát. Mert szeretem. Tehát ezeket a képeket készítettem...


2007. január 8.

BSZ2 bukta

Na ez most nem sikerült, de előző évben is pont ugyanezvolt. Nem sikerült bemenni első körbe, mert valakik jobban tolakodtak, mint mi. Na mindegy, akkor még nézelődtünk. Majd mikor bementem, akkor kihúztam egy annyira nem nehéz tételt, mint múltkor. Szépen írtam minden, már majdnem jelentkezni akartam, amikor egy kedves bácsi (nevet nem írok, mert még google megtalálná és lehet nem tenne az jót nekem) szólított, hogy menjek, mert már letelt időm, na mondom okés. Bácsi szintén előző félévben megbuktatott, mert úgy kérdezett, mintha ő egy kis ötéves lenne és magyarázzam el nekik gráfokat... most is ugyanez volt csak más témakör, na mindegy a lényeg a lényeg nem lett meg. Viszont múltkro meglett következő, mert első szériában voltam... jelentkeztem és meglett... na majd meglátjuk.
Most meg már ideje lenne elkezdeni a Szoftver Technológia tanulást tisztelt kollégák. A boromat már ide készítettem:D

"Az OOP nagyon class dolog." - L.Z.

A munka első 90%-ához kell a pénz első 90%-a és a második 90%-ához a második 90%-a." - L.Z.

"Ezt magyarul úgy fogalmazhatjuk meg szépen, hogy amelyik szteckbe mi lepusoltuk..." - L.Z.

"Ezt akkor is tudniuk kell, ha éjszaka a fejükre lép egy tehén és elröffenti magát, hogy RUP!" - L.Z.

Ja és majdnem elfelejtettem, hogy múltkor mozizás közben láttam az ÁTOK 2 előzetesét. Ugye mindenki emlékszik arra a márciusi esti mozizásra....

2007. január 7.

BSZ2 tanulás félidő

Most vagyok félidőben és hát faja meg minden, vannak itt érdekes tanulhatatlan értelmetlen bizonyítások, de át szeretem meg minden, szóval mindjárt bedobok valami nem tudom mit, de valami finomat... azt hiszem egy kis csokilikőr lesz, hátha ad egy kis adrenalint nekem....

BSZ2

Na holnap megyek BSZ2# vizsgára. Értem, tudom, de azért vannak olyan részek, amelyeknek a bizonyítását fel kellene még fognom. Ráadásul most hogy ilyen kicsit beteg vagyok még nehezebb tanulni és odakoncentrálni. Na ráadásul az a tudat, hogy ma vagyunk öt hónaposok Nomimmal még rátesz egy kis lapáttal. Na csak sikerül valahogyan túlélnem ezt a három napot. Tudjátok, kedden szofttech gyakiv:D

2007. január 6.

Fizika + Péntek

Na akkor nem is tudom hol is kezdjem el eme felthőtlenül induló blogbejegyzésemet. Először is tanultam ezerrel fizikára. Aztán eljött a nagy fizika vizsga nap. Sikerült felkelnem, igaz aznap este nagyon szarul aludtam, vagyis nem nagyon tudtam elaludni, de azért megtettem csak nehezen. Vizsga előtt összefutottam szokásosan kedves Zsomborra, aki letolta a welness porgramját a doga előtt, ami akövetkezőből ált: cigi, tesco gazdaságos energiaital Spar zacskóból előhúzva, majd egy kiadós szarás a vizsgateremmel kompatibilis toalettel. Majd aztán vizsga. Kellemes volt minden, súgni is lehett egyszer kétszer rádszólt, de semmi extra. Tanár mondta, hogy ne beszélgessünk, hiszen nem kocsmában vagyunk. Utána halkan mondta, hogy Sajnos. Erre eszembejutott a csütörtöki fizika konzi, ahol pedig majdnem leesett az emelvényről. Erre benyögi, hogy pedig ma még nem ivott semmit:D LOL. Mondtuk zsomborral, na meg Sanyi is ott volt, aki statisztikailag meghatározta, hogyha PZH előtt megy barátnőjéhez, akkor meglesz neki. Szóval visszatérve vizsgára elég szépen sikerült, vagyis azt éreztem, de hiszen az nem jelent semmit, mert háát, azért nem vagyok valami nagy fizika tudor.
Vizsga után irány haza, ahol egy kicsit végre játszhattam egy kis Call of Duty 2-t, mert volt hova feltennem újra. Közben Andyvel és RaveAirrel megbeszéltük az esti westendes korit, hogy majd én RaveAirrel és Évivel találkozom hat körül ott, mert gondoltam végzem egy óra alatt eredményhirdetéssel és hazamehetek még korimért, de mint kiderült nem így történt. Visszamegyek 3ra, hogy megtudjam vaj megbuktam e fizikából vagy átmentem-e. Na már most az nem ment olyan gyorsan mint gondoltam volna. Kedves tanárúr egy kicsit lassú volt, de a személyiségével nem volt semmi bajom. Zsomborral, Rolanddal, Zolival, meg akik ott voltunk eltrécseltünk mindenről. Akkor vagy 5re be is értem hogy megtdujam eremény. Kiderült akkor, hogy pontjaim alapján nem lenne meg a vizsga és kellene még két pont. Az egyik gyakorlati feladatban még ki is tudtam volna reklamálni azt a pontot, csak éppen az elméleti kérdésben nem. Akkor odavittem neki, hogy vésse be a karót az indexbe. Ránéz vizsgadolgozatomra. Néhány elbaltázott igaz-hamis kérdésre és rávés +2 pontot, majd a kettest a dolgozatra és bele az indexembe. Na mondom köszönöm. Találkozunk következő félévben.
Telefon RaveAirnek, hogy kicsit később tudunk találkozni, vagy egy órával mert kicsit sokáig tartott a kedves eredmény kihirdetése. Haza koriért, vissza westendbe, ahol aztán Andy is becsatlakozott és együtt indulhattunk korizni. RaveAir nem tudott, de egész szépen megtanult. Azért még nem profi, de halad... Közben megtárgyaltuk, hogy baránőink nem akarnak velünk eljönni Mel Gibson újabb fantasztikus filmjére, az Apolcalyptóra, mert hogy túl véres meg naturalista. Andy azonban eljött velem. Kezdetben még úgy volt RaveAirék is jönnek, de aztán mégsem. Viszont elkísértek minket kaját venni a Burger Kingbe, majd elköszöntünk és mentünk filmet nézni. Mikor beültünk kiderült, hogy Andy azt hitte egy thrillerre ültünk be, de felvilágosítottam, hogy ez egy majákról szóló film, melyben romantikus futós jelenetek is vannak. Erre mondta, hogy óbazz:D A film közben megkajoltuk szendvicseket, és ismét csak realizáltam, hogy utálom a "junk food"-ot. Ráadásul kis is borult a kajám, vagyis a szendvics szétjött. A sültkrumpli sem az igazi, csak a mekibe a jó. Lényegtelen.
Akkor valamit a filmről is írok. A film az annyira volt naturalista, mint ahogy kellett lennie neki. Annyira nem túlozta le most Mr Gibson mint a Passióban. Bááár azért itt is voltak érdekes megoldások. Vadászat, mind állat, mind ember ellen annyi vér folyt, amennyire szükség volt, és akkor folyhatott. Igaz azért 18+ volt a film. Szóval nekem kicsit többet mondott a film, mint mondjuk a Passió tette. Főleg az a tátott száj volt a legjobb, amikor lementek óceánpart és látják, amint a nagy gályákról partra szálltak a spanyolok, miközben ők még csak bunkósbotokkal, íjakkal harcoltak, és kis kunyhókban esetleg egy nagy kőépítményekben éltek (bár utóbbi csak az arisztokratákat jellemezte, akik olyan arisztokraták voltak, mint mindenhol, fenn hordták az orrukat)
Fél kettőre itthon is voltam. Mamámnak természetesen nem tetszett... Tudjátok... Bezzeg az ő idejükben....
Sajnos a tegnapi korcsolyából kimaradt Nomim, mert neki tanulnia kellett, mint ahogy nekem is, csak neki egy kicsit sűrűbb jövő hete lesz mint nekem. Szóval itt is sok sok sok sok energiát kívánok neki.
Ma nem csináltam semmit, csak délig aludtam, majd tanultam egy kis sok bszt, amit aztán holnap a tetőpontjára emelek azzal, hogy még többet még jobban fogom, hogy hétfőn sikerüljön maga a vizsga.
Most pedig megyek CoDozni!!!

2006. december 31.

Szilveszter

Na eljött ez a nap is amit annyira nem szeretek, de most hogy itt van nekem az én kis Nomim, így kicsit valahogyan egyszerűbben és boldogabban fogom fel ezt a napot. Nem is tudok mit írni ide. Lassan elkezdek készülődni rá, eszem valamit. Ja majdnem elfelejtettem. Tanultam fizikát és kiderült, hogy van még két téma, amire nem is gondoltam volna. Ezt holnap bepótolom, nem lehet több 50 oldalnál, majd szépen fogom a kedves kis régi fizika ZHkat és teljesíteni fogom őket, azaz elkezdem átnézni őket. És mellette ha nagyon nem akarok már fizikát tanulni, akkor tanulhatok bszre is:D

2006. december 9.

BSZ + Kommunikáció

Úgy gondolta, hogy ezt a bejegyzést visszadátumozom negyedikére, amikor is írtuk a BSZ második Zht, de úgy gondoltam, hogy teljesen feleslegesen tenném meg, mert akkor csak bajban lennék az egésszel, pedig nem is akkor írtam. Na mindegy... megint hülyeségeket beszélek. Szóval a lényeg az, hogy meglett a BSZ Zhm és ennek nagyon örülök. Igaz az eredményt még aznap, azaz már másnap hajnali egykor tudtam meg kedves gyakvezérm Zee oldalán, mikor is éppen kommunikáció Zhra tanultam, ami aztán elég jól sikert, mert M.I.S.A. segítségével mindent lepuskáztunk. Meg volt egy kedves lány is még ott, aki segített nekünk, csak éppen az elején nagyon azt hitte, hogy nézik, hogy mennyire puskázunk így nagyon lebaszott minket, hogy hogyan képzeljük azt hogy itt felolvassuk azt, hogy mit ír. Ez azért volt mert nem tudtam M.I.S.A.-nak elolvasni az írását:D Akkor röviden ennyit akartam most ide írni.

2006. november 1.

BSZ 2 1. ZH

Meglett a BSZ2 első ZHm és ennek most nagyon örülök, igaz vagy egy hete volt, de most jött meg a szófosásom ide a blogra, szóval lehet nyakazni, nem elolvasni, de most hülyülök itt! Na örülök. Viszont a VALSZÁMom nem hiszem, hogy meglesz.

2006. október 9.

Hétfőcske + a többi

A lényeg maradt csak le az összes mai postomból, azaz hogy mi is volt. velem.

A szombati napon voltam Nomimmal, Vikivel, Mónival, Gergővel, Andrissal fenn a Gellért-hegyen egy kis pikniken, ami nem sikerült annak, mert nagyon hideg lett és igaz hogy nyáron még akkortájt odasütött volna a nap, de ekkor már nem... így októberben. Szóval elbeszélgettünk, iszogattunk, meg ilyesmiket, olyasmiket csináltunk. Majd mivel hideg volt már elnéztünk a böribe a fővámra, ahol kajoltunk egyet, majd Gergővel bevásároltunk az esti házavatóra. Két liter tonik a ginhez, meg egy 456 forintos széraz fehérbor. Lányokat leadtuk. Egyiket a hévnél, másikat Móriczon:) Mivel kicsit előbb értünk a 8as találkozóra, és hideg volt, ezért sétáltunk egy kicsit, és akkor hívott fel minket Dávid, hogy menjünk valami gót partira, amit akkor eldöntöttük, hogy kihagyjuk. Majd vissza a meki elé a móriczra, ahol végül megjöttek a Dóri, Móni és Fruzsi, majd kiderült, még hogy nem csak mi vagyunk ott aki megy a házavatóra, mert hát, miért csak mi lennén ott... de a többieket nem ismertük. De most már ismerjük...bár nem hiszem, hogy felismerném őket újra. Miközben csak úgy várakoztunk még egyes érkezőkre, azt láttam, hogy egy csak hány, ami nem lett volna meglepőbb, de az növelte ezt az érzést, amikor ránéztünk, hogy volt vagy 14 éves és vörös abszintot ittak, aztán a hányást folytatta az aluljáróba lefelé, amit szerencsére senki nem használ ott, de akkor is az a hangja, ami lett, mikor leért a gravitávió miatt, na meg az impulzus, ami a tömegpontot sok tömegpontra vitt szét. Magyarul jó nagyot csattant. Majd jött a parti... Hmmm, nem tudom soha nem szerettem partiüösszefoglalókat írni. Zene változatosan jü volt, csak miatta lehet egy kicsit nem hallottuk egymást, azaz tényleg nem, de az mindegy.. volt azaz nem mindegy. Lényeg, ültünk beszélgettünk, majd megindult a parti és az ülsét máéshol folytatva majd kőbbb állva táncolva meg sok mindent csináltunk, szóval faja volt meg minde. Na ez aztán értelmes volt... Mondtam, hogy nem tudok partiösszefoglalót írni.... Röviden tömören leírtam, amikor hazaértem onnan.

Vasárnap dolgoznom kellett volna, de nem tudtam a tegnap welcome drink pálinka után, meg a szar bor után, amit vettem, mert csak tonikkal lehetett normálisan meginni. Viszont a gintonik az még mindig jóóóóó. Megimsertem egy új ízt a martiniben, aminek az illata ismerős volt, csak az íze nem. Megjegyeztem. Szóval egész nap csak ittam és doptam amintákat. Pedig most a kaja is jó volt ebédre, de nem tudtam sokat enni. Na majd máskor. A munka délután is elmaradt, viszont elkezdetm nézni a Heroes-t és a 7th Heaven új évadait, mert a többiben, Prison Break és House a BaseBall rájátszás miatt szünet van...erre nem mondok semmit. Este egy kis Hazafi, Heti Hetes nézés tévében, hogy azt is bekapcsoljam néha.

Ma reggel egy kis kelés, asszem úgy 10kor, hogy beérjek délre egy fizikára, ami elég uncsi volt, de azért tanultam újat. De akkor is a köv BSZ2 volt a legjobb. Az a tárgy kész. Tök érdekes meg minden, de azért nehéz. Majd jött egy üzleti jog, ahol a csajból nem lehett semmit hallani, meg annyira nem volt érdekes, vagyis az lett volna lehet, de nem tudom... Na mindegy. Köv ergonómián meg elaludtam azt hagytuk a fenéve, azt hazamentünk haverokkal.

Ebben a postban sem vállalom a helyesírási hibákért felelősséget, meg minden, egyszerűen most nem érdekelt, aki érti az elolvassa, aki nem az megkérdezi.

Kicsit rövidebben akartam fogalmazni, de úgy látszik nem ment...

2006. szeptember 12.

Ma

BSZ2 gyak egész kellemes volt, de lehett volna jobb, még bele kell rázódni. Utána volt egy kis szünet, Bálinttal bedobtam egy kis kínait, najó nem vagyok rasszista, szóval kínai kaja volt. Aztán kommunikáció óra, ami nem volt, mert tanár közölte szar a neptun, még nekik is így még vár egy kicsit és nem lesz ma óra. Hazajöttem és éltem, fürödtem, fordítás kaja. Közben beszélgettem. Semmi extra... Majd talán egyszer máskor...Jaj keresnem kell egy kínaiszírcípőt evezésre, valamint telepítenem is kell nővérem gép, meg táskát venni... aaaaa.....

2006. szeptember 11.

Fordítás sokadik

Fordítok, és két bejegyzés között jön ide is valami.
Mondjuk kellene írni a mai napról. Mondjuk azt hogy uncsi volt és szar, bár a bsz2 egész jó volt, na ott gondolkodni kellet, de a többi...háááttt. Na majd meglátom mi lesz. Holnap BSZ2 csak, az jóó lesz, majd egy kis kommunikáció, ami kívácsnivá tesz...

2006. június 12.

Tanulás

Tanulok ezerrel, mert az milyen jó! Főleg akkor, ha még vizsgára is készülök... na nem is húzom tovább az időt! Most egy kis fizika jön, azt jöhet majd a BSZ is:P

"The secret to creativity is knowing how to hide your sources." - Albert Einstein

2006. május 12.

Mindenes

Javában zajlik az Electronic Entertainment Expo (E3) Los Angelesben, már csak én hiányzok onna, de ehelyett itt vagyok és élem egyetemi életemet. Ja ha valaki nem tudná mi ez az expo, annak csak annyit mondok, hogy jó nagy cégek akiknek valami közük van a videójátékok kiadásához azok szépen bemutatják mit fognak az elkövetkezendő években kiadni és hogy milyen királyok is ők és vegyétek meg a termékeiket és akkor jól fogsz szórakozni.

Egy hete írtam ide utoljára, de asszem most kicsit hosszabban fogok értekezni mindenről, mert most olyan kedvemben vagyok, hogy írjak. Na meg azért is mert ti itt vagytok és ha nem futunk össze a hülye egyetem miatt...bár nem is az tehet róla, hiszen mindig arra van időd amire időt szakítasz... lehet rosszul osztom be... tehát akkor most hülyeségeket beszélek és lényeges tartalom a végén lesz. Na meg Józsinak legyen mit kommentelnie, mert még halálra unná magát a szünetekben.
A héten nekem volt minden: házit írtam, fizika pótzéhára tanultam, valamint tegnap este a mai menedzsmentre, ami elég jó lett, de azért lehetett volna jobb is, de ugyanez van a progházimmal is, amit lehet ki kellene javítani és nem ezt a blogot írni ide, de majd még meglátom, de teljesen nincsen kedvem hozzá, aaaaa, na majd még elgondolom...

Következő heteim sem lesz sokkal jobb, te talán lehet valaki azzá teszi... Lesz itt minden, progZH, BSZ meg minden sok, amire tanulni kellene. Akkor ott van az expo amire még előkészülni is kellene: kiadókat felhívni, szórólapot intézni, névjegykártyát, na meg a pólókat, de nagyon jónak ígérkezik...nagy buli lesz egy csomó emberrel összefutok akikkel eddig nem...NAGYON VÁROM...

Nyaram nagyon sűrű lesz, de nagyon kafa, vagyis csak akkor ha legalább minden vizsgás tárgyam sikerül majd, de okos vagyok ügyes, na meg szép is így sikerülnie kell, és akkor már nyáron sem izgulok.

Eddig nyári program, ami biztos:
- Aszófő haverokkal, Jánoséknál
- PaintBall Pécsett
- RaveAir esküvője
- Nővéremékkel Prága
Tervezett programok:
- EFOTT (asszem így írják)
- Sziget Fesztivál 2006
- Lipcsei GameConvention
- Zsomborral Balaton:P


JANKÁNAK MEG ÜZENEM HOGY SOK SIKERT A HÉTFŐI FIZIKA ÉRETTSÉGIHEZ! SZURKOLJATOK NEKI TI IS!