A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mérés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mérés. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. május 15.

Összefoglalósdi

Na mai két zhm is megvolt. Azaz volt egy jelek második zhnak a pótja, és azt kell mondanom egészen jól sikerült, de azért nem szeretnék előre inni a medve bőrére. Megtudtam, hogy mérésem meglett, szóval örülök. Innovációt meg sikerült egy kis segítséggel megoldanom. Hazafele majdnem eláztam, vagyis el is áztam, csak azért sikerült megúsznom. Ithhon annyira hulla voltam, hogy a második Supernatural részen elaludtam, na meg még most akartam volna egy Carcassonne-t nyomni, de nincsen kedvem hozzá, szóval megyek aludni. Jóccakát mindenkinek.

2007. május 14.

Előző hét

Na nem tudom mi volt velem, de tuti, hogy nem volt kedvem ide írni, de azért összefoglalom mi is volt.

Hétfőn megtudtam, hogy másnap Innovációmenedzsment zh-t is írok, így elég érdekesen kellett felfognom az eseményeket, mert mondjuk szerdára is kellett tanulnom méréser, plusz még volt valszám is, szóval nagyon nem örültem neki.

Kedden bementem reggel megtudni a fizika eredményemet, és mint kiderült megvannak a zhim, mehet vizsgázni belőle. Daninak is, Zsombornak is megeltt, szóval örültünk, na és Masut ki ne hagyjam a buliból. Ezek után jöhetett az Inno zh, ami nem votl olyan érdekes, mert ugyan elolvastam az anyagot, de azt hittem lehet normálisan puskázni, de sajnos nem, mert nem olyan, volt, ennek ellenére zsombornak sikerült, mert jó puskát gyártott... azt hittem meglesz...de...

Szerdán akkro jöhetett egy mérés ellemőrzés, ami a gyakorlati részét tartalmazta, szerenécsre ez is szerencsésen meglett és egy egyszerűnek mondható feladatot húztam ki, azza mondjuk hogy klikkeltem ki, mert program sorsolt, de azéárt ezt is elbasztam egy kicsit.

Csütörtökön tanultam mind valszámra, mind egy kis mérésre, szar volt, de már másnap mindjárt péntek volt és akkor már kicsit jobban éreztem magam, hogy mindjárt találkozhatok Nomimmal.

Pénteken akkro megvolt valszám zh, ami hogy is mondjam nem volt olyan nehéz, de ezeket szoktam nagyon is elkúrni. Ezek tuán megtudtam, hogy Innovációm nem lett meg és mehetek kedden újrapróbálkozni, nem tudom, hogyan fogom megtanulni a jelek mellett, de ezene majd filózok ma (valszeg, csak egy gyors átolvasás lesz és megpróbálok normálisan puskázni) Utána jött egy mérészh, ami egész jó lett, nem egy 100%-os, de azért remélem, hogy meglesz.

Ezek után végre mehettem Nomimhoz, hogy elinduljunk le Balatonra, amely olyan fantasztikusan sikerült, hogy csak na. Nem is tudok mást mondani rá. Jó volt. Bár csak az csorbította a kedvemet, hogy kiderült valszámom nem lett meg, de még azt sem tudom, hogy miért nem, valamint az, hogy gyorsan vége lesz ennek a hétvégének és tanulhatok megint egy csomó jeleket, innot, na meg valszámot.

2007. május 4.

Péntekecske

Huh, nem is tudom hol kezdjem, azt hiszem az elejénél fogok. Tegnap még úgy volt, hogy be kellene nézni valszámra is, csak egyszerűn fáradtan ébredtem így még aludtam tovább. Majd bementem digitre, ahol assamblyt adtak le, ráadásul ugyanazt a fóliát, amit mérés2n már vettünk... Szörnyű volt. Félidőben felhívtam Zsombort, hogy ugyan már akkor meglátogatom opre zh előtt csak hozza be a South Park részeket, amit Masu kölcsönad nekem, de már elindult így késő volt. Na meg azért nem akartam először beküldetni vele, mert az egyetem másik végén írt volna zht, mint később kiderült, nem ott, hanem ott írnak ahol nekem volt órám... szörnyű, na mindegy, akkor nézek majd Supernaturalt.
Digit után akkor elmentem egyet evezeni. Kedves Máté (az evező tanár úgymond) azt mondta, hogy már olyan ügyes vagyok, hogy mehetek ki egyedül is evezni. Na mondom okés, megnézem hogy mit is tudok. Azért érdekes volt megtartani magamat, azaz az egyensúlyt, hogy azért ne találkozzam nagyon közelről a kedves Dunával. Na végül azért sikerült jól teljesítenem és nem lettem vizes sem, viszont már tudom, hogy a balansz tartásától is lehet erősödni:p
Most pedig itt vagyok és azon tűnödöm, hogy kellene még egy Supernatural részt nézni és bealudni, hogy holnap újult erővel tanulhassam a valszámot és a mérést.
Na majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy meghallgattam az új Linkin Park albumot és elég érdekes, furcsa, nem olyan mint az előzőek, de ha még sokat hallgatok, akkor jó lesz ez!!

2007. május 2.

Fizika 2 # zh - teljesítve!??

Na megvolt a mai ZH. Azt hittem hogy nagyon el fogok késni, de mint kiderült később nem én késtem el nagyon, hanem a kedves tanárunk, aki mellesleg vagy 40 perccel később érkezett meg. Emiatt egy kicsit úgymond sokkal elnézőbb volt zhn, valamint néhányszor a telefonja is csörgött, tehát csoportos melóként megoldottuk az egész zht. Najó csak a feladatokat abból is 10/9 aránnyal, valamint az igaz-hamis az nem tuti, mert abban nem voltunk jók. Úgy volt, hogy talán megyek Nomimhoz, csak sajnos mint utóbb kiderült betettek valami vizsgafélét neki szombat reggelre és így még a pénteki talink is kilőve... szegényt úgy sajnálom, na meg helyette tanulhatok valszámot és mérést.

2007. május 1.

Vizsgajelentkezés kipipálva

Már vagy 20 perce végeztem az egész hercehurcával. Már akkor bejelentkeztem, mikor még nem lehetett vizsgát felvenni. Vagy 30 percig csak ide oda kattintottam, miközben Carcassonn-t nyomtam már egy ideje. Kipróbáltam a második és a harmadik kiegészítőset is, mivel online el tudtam olvasni a szabályát, és azt kell mondja, hogy nagyon jó. Bár az ellenfelem sokkal jobban taktikázott és még nem mindig tudom, hogy miből mennyi elem lehet még hátra, mivel ezekkel a kiegekkel már 150 elem körül kell letenni. Igaz felgyorsították egy kicsit a menetet. Szóval nyár körül megveszem majd ezeket. Azért csak akkor, mint már írtam mert fel kellett venni a vizsgáimat és hát elég érdekesek.
Digit2-t első alkalomra kellett felvennem, mert az a legkönnyebb mindig. Azonban akkor lett volna egy fizika is, amit szintén el akartam intézni az elején de nem tudtam, így azt toltam egy hetet. Azt jött az algel, ami meg a fizikával ütközött megint, vagyis nem ütközött, csak egy napon vannak, de nem egy időpontban, tehát eddig úgy néz ki, hogy ezt így bepróbálom és elintézem egy nap. Majd azt jöhet második héten valszám is. Bár ez mind szép és jó, hogy így beterveztem, de majd meglátjuk, ha nem bukom be egyik következp zhkat sem, nem lesz terhelve pzh-kal gyakivékkel, meg minden más szarokkal. Na meg ugy eott van még jelek pzh is, meg a harmadik zh, na arra is aztán jó rá kell gyúrnom. Emiatt nem is vállalok most be melókat, mert teljesíthetetlen lenn. Utálom az utsó heteket, napokat.... Ráadásul hiányzik az én kis Nomim is!!!!!!

2007. április 25.

Heroes és egyéb apróságok

Tegnap este, azaz az már ma hajnalban volt, amikor megnéztem a Heroes legújabb részét, miután 5 hétre elmentek egyet szünetelni és idegbajos állapotban hagyták nyugovóra a kedves, lelkes rajongókat, hogy nesztek, várjatok öt hetet. Nem azt mondom hogy údebeszarásűberbrutálodabaszós rész volt, de azért nagyon is tetszett és nem a legrosszabbak közé volt sorolható, de azért ettől mgé nagyon várom a következő részt szerdán.
Mivel Veronica Marsnak is végefelé tartok, azaz már beértem a harmadik évaf legújabb részeihez, ezért arra is várnom kell, míg jön az újabb rész, és addig sem tudtam mit nézzek. Szerettem volna egy kis House-t, de az újabb még nem elérhető a számomra, így maradtam a 24-nél, amely ugyan valamikor jó, de azért nem estem hanyatt, mint mondjuk az ötödik évadban, amiben aztán minden egyes résznél...De az is már hasonlít egy szappanoperára...

Mai napom annyira nem volt sok tanulás szempontjából, de azért az az egy darab digit és a mérés nagyon is kifárasztott, de leginkább a mérés. Most meg kezd úgy tűnni, hogy a fejem is kezd egy kicsit fájni és az nem jó jel, mert még egy digitházit be kell fejeznem, vagy ha azt nem teszem meg, akkor holnapra sűrűsödik be és az az algel zh-nak nem tenne jót, tehát ma digittel végzem. Holnap megyek fodrászhoz, kíváncsi leszek milyenre vágja le majd ez a fodrász, na meg remélem, hogy ki is fogok látni a hajamtól... Jaj de nem szeretem az utolsó heteket vizsgaidőszak előtt...

2007. április 24.

Kedd

A mai nap sem indult sokkal jobban, mint a többi hétköznap szokott. Reggel sikerült valamikor 10kor kivergődni az ágbyól és még megpróbáltam Kainnak kinyomtatni a Digit háziját, de valahogyan nem sikerült rendesen, mert nem színesen nyomtatta ki és nekem kifogyott a patronom a színesben (mint kiderült, csak ki kellett volna venni és akkor feketén nyomja ki a színeset....). Akkor bementem algelre, ami most kivételesn máshol volt egy konferencia miatt, így az egyetem egyik feléből a másikba kellett mennem punnyadni, mert hogy sokat nem mondott az tuti, vagyis csak annyit, hogy ha P=NP és én ezt bebizonyítom, akkor 1 000 000 $ üti a markomat. De valszeg azért ennyi, mert sokat kell törni rajta a buksid. Óra után jött egy kis kajálás Danival egy kínaiban, ahova csatlakozott Kain is. Majd fizika kedves Vargával, és megtudtuk, hogy a jövő szerdai zhra tanulni is kellene... AAAA kezde elegem lenni a suliból....
Valamint most este is kellene egy kis digitet is tanulni, de Kain lelépett msnről és elfelejtettem, hogyan mondta, hogyan kellene csinálni... szóval most várom és közben kis mérést is tanulok, de jelenleg blogolok és hírezek, majd egy kis meló és jöhet a Heroes legújabb része...

2007. április 8.

Húsvét

A húsvét is eljött, bár nekem anniyra már nincsen meg az igazi húsvét fíling, mint anno volt, amikor még kicsike voltam és mentem locsolkodni a pirostojásokért, meg széplányokta nézni. Na meg útközben részeges öregbácsikat nézni, akik már majdnem leestek a bicikliről:) Most bezzeg semmi. Tegnap, ma, holnap kedden egy kicsit bnőmnél leszek és együtt húsvétozunk, megöntözöm őt is egy kis vízzel, hogy el ne hervadjon, de csak óvatosan, mert tudom mennyire elege van az egészből. Nekem is van egy nővérem és már neki is a töke ki volt vele, ha lett volna ugye neki, de már elege volt az egészből. Most pedig összeszedem magamt és digitet fogok tanulni, meg mérést, vagyis útközben bnőmhüz, valamint nála majd holnap egy kicsit, mert így az életben nemlesz meg sem a mérésem, sem a digitem. Jaj majdnem elfelejtettem, hogy szünet van és miért látogatják annyian az oldalamat:p és ez meglátszik a blogomon is, elvileg tegnap 79 egyedi látogatóm volt. Pedig nem is blogoltam. Na akkor most mi lesz majd! Byebye mindenkinek! Szerzőtársamat is üdvözlöm, meg a többieket, meg mindent. Ja Női olvasóimnak pedig locspocs meg vagytok öntözve!

2007. március 24.

300, a film

Na csütörtökön a premier napján csak sikerült megnéznem a 300-at. Úgy volt, hogy nem megyek, vagyis nem tudok, menni mert jelekre tanulok, de mivel kiderült, hogy reggel 10kor is játszák, mivel Kain szólt, így megnéztem vele, majd még órára is sikerült bemennem.

Maga a film igen érdekes volt, vagyis rendesen bemutatta hogyan lett katona egy spártai fiúcskából. Szóval rendesen naturalista volt a kicsike, de eközben nagyon izgalmas is. Azt hiszem Soundtrackjét is meg kell szerezni, mert voltak olyan rómaiasak, de volt ott metál is. Szóval rendesen változatos volt. Harcokban meg repültek minden. Fejek lábak. Mindenkinek ajánlom. Bár nem egy Star Wars, vagy Gyűrűk ura, de kellemes az biztos.

Na most megyek melózom egy kicsit, azt Zsomborral megcsináljuk mérésházit!

2007. március 12.

Mai jelek

A mai jeleken nem történt semmi izgalmas, ugyanis az előadó vagy egy óra után befejezte, valamint az óra végén elmesélte, hogyan lehet a lazacpopulációt leírni egy rendszerben... nagyon érdekes volt. Utána Gergőnek leadtam a kedves 9800Prot, de nála is túlmelegszik, de majd csak kezd vele valamit. Ebéd előtti szunya megvolt, most meg szépen elkezdem olvasni a mérést... érdekes lesz mit ne mondjak....ja és még mindig beteg vagyok...

2007. március 11.

Péntek vagy szombat, szombat vagy péntek

Most olvastam csak hogy törvényben határozzák meg azt, hogy melyik nap lesz munkaszünet és melyik nem és hogyan mit kell ledolgozni. Ez eddig mindig szép és jó, csak éppen soha nincsen így semmi. Pl a kedves BKV is szombati nap szerint közlekedett és nem munkanap szerint, és így majdnem elkéstem, de szerencsére mindenki így volt vele, hogy ma nem dolgozom, mert szombat van, de azért pénteken sem dolgozom. Na mindegy, az a lényeg, hogy nem késtem el. Digiten Selényi elvtárs mindent elmondott amit csak lehetett aznapról, főleg hogy mi vagyunk a kis stréberek, de ezt cakkumpakk így mondta. Na mindegy mi benn voltunk az a lényeg itten és most. Óra után hazamentem és aludtam, nem tudom mi volt, velem, pedig jeleket akartam tanulni, de aztán alvás után elkezdett fájni a torkom és akkor már tudtam, hogy ebből megfázás lesz. Majd elmentem Nomimhoz és útközben tanulgattam egy kis jeleket és annyira nem tűnik vészesnek, de majd ZHn kiderül. Este még szarabbul lettem emiatt a mai jelek tanulás is csökkent egy kicsit de azért harmada már megvan. Alvás is volt. Na meg megfázás miatt lemondattam hétfői fallabda is, mert inkább pihizek azt tanulok mérésre....ahhh assemblyyyy aaa na majd zsombor segít

2007. február 28.

Mérés Laboratórium 2

Na a mai napon megvolt az első mérés. Nagyon sok minden nem történt. Kedves Zsombor rám szerette volna dugni a 220-at, de nem engedtem neki, mert mi lett volna ha megteszi. Nem lettem volna tovább. Na, de visszatérve mit is csináltunk ezen az órán... Semmit, majdnem elaludtam egy kis bevezetőn, bár még előtte szórakoztunk a hardverekkel, amikkel mindenféle ampert, voltot meg jó ksi dolgot lehetett mérni. Majd jött a kis assambler programozás, ami nem szólt most semmiről, mint hogy csak felvillantottuk az összes éghető ledet. De majd leszt jó kis meló a többivel... már előre várom. A mai szerdai nap nem fog semmiről szólni, mint az úgymond villamosrmérnöki tárgyakról: mérés2 + digit2 (ráadásul kettesek mindegyik). Fárasztó nap, mert még lyukasom is van a kettő között, igaz mérés csak kéthetente van.
Na mentem hírt írni meg dolgozni, azt este kis PB és VM lesz az tuti. Ja és a HeroesS01E17 nagyon odavááááááááááááááág, de tényleg, az mindenkinek kötelező!!!!!!

2007. február 26.

Félévi tárgyaim

Jelek és rendszerek (jelek)
Na ennek a tárgynak nem tudom mi sok értelme van nekünk, főleg, hogy informatikusok vagyunk. Még a kedves tanár sem tudta megmondani, hogy mire fogjuk használni, de ki tudja... Ezt mondta, hát mondom csodálatos. A tárgy mondjuk öt kredit, szóval érdemes lesz megcsinálni. Hogy mit is tanulunk ebben? Valami sok sok sok függvény, amit mindig kell valamit vele csinálni és van valami meghatározott hülyesége, na úgy röviden ennyi.

Valószínűségszámítás (valszám)
Rutinos blogolvasóknak ismerős lehet ez a tárgy. Na igen ez az ami nem sikerült nekem, de majd egyszer csak meglesz. Az órákon amin voltam nem sok újat tanultam, vagyis nem sokkal többet mondott ami őj lett volna. Szóval kell találnom valami mást, hogy meglegyen ez is.

Fizika 2 (fizika)
Kedves fizika második féléves része. Sok minden lesz itt a kvantumdolgoktól minden másig... na majd meglátjuk....

Algoritmuselmélet (algel)
Mint a név is mondja: ebben a tárgyban megtanulunk normális és polinom időben lefuttatható algoritmusokat gyártani, na és ha van egy amit kitaláltunk, akkor megnézni, hogy nincs e nála jobb, amit természetesen be kell bizonyítani. (SZIT-ek bosszúja, alias CS tanszék)

Innovációmenedzsment
KB ennyit érdemel maga tárgy. 2 kredit. Első órán voltam, többet nem is megyek... bár kíváncsi lennék, hogy hányszor mondja egy órán, hogy "világos-e?".

Digitális Technikák 2 (digit)
Régen volt, de egyre jobb lesz. Most nem írom le anno miért buktam be, de majd egyszer csak meglesz normálisan:p Na nem is mondok semmit, mert nagyon nagyon jó, vagyis most élvezem.

Mérés laboratórium II (mérés)
Ugyanaz mint az előző félévben, csak most mást fogunk mérni. Valami oszcilloszkóppal fogunk szórakozni, meg valami "ájszíkkel".

Na valahogyan ilyenjeim lesznek. Informálni foglak benneteket, hogy esetleg melyikkel lesznek gondjaim, vagy nem gondjaim.

2007. január 10.

24 és sorozatok

Ma sem tanultam semmit, és már sztem nem is fogok, de majd holnap már tényleg. Reggel felkeltem híreztem egy kicsit majd elkezdtem nézni a 24-et, na ott nem kellett volna elkezdeni, mert akkor jött kedves Danika és szépen hozta laptopját, hogy egy pár sorozattal gazdagabb legyen. Szépen elbeszélgettünk és míg ő másolgatott, addig én befejeztem a második részt.
Ezek után elindultunk a suliba, hogy aláírjuk a mérés jegyet. Mivel hamar érkeztünk, úgy gondoltam, hogy beugrunk még a tesitanszékre aláíratni a kedves kis tesijegyemet, ami csak aláírás. De csak kedden és csütörtökön lehet. Na mondom köszönöm. Na akkor irány át mérésre, ahol mivel még így is korán jöttünk be tudtunk férni az első félórába...A többiek sokkal rosszabbul jártak, nekik többet kellett várni...hihihihihihihi
Majd szépen hazamentem, Danika is hazament tanulni pécsre....azaz inkább motorozni (30 perc még és otthon lesz).
Otthon gondoltam, hogy már nem tanulok, de kis melóhoz sem volt kedvem, így szépen nekiláttam a maradék két 24 résznek. És még mindig csak annyit tudok mondani, hogy óbáz, OMG, WTF, ultrabrutál anyázás. Már azt hittem, hogy nem lesz több megrázó esemény a vége előtti 5. percinél, de tévedtem, utána még volt, de nagyon nagyon volt.....Nem mondom el, mert még olvassák olyanok, akik nem látták, azt lefejeznek.
Ezekután fogtam magam és szépen kerestem 24 csengőhangot, vagyis nem simán, hanem rákerestem valamire, mert nem emlékeztem és behozott egy blogot, ahol valakik irodában dolgoznak és olyan Cisco telefonjuk van, amilyen a sorozat irodájában is, és le akarták cserélni olyanra, amihez sajnos rendszergazda kellett, de szépen megoldották, na akkor határoztam el, hogy nekem is kell olyan a telefonomra...Találtam is és olyan is van most:D
http://cactus.rulez.org/blog/2006-07-19-CTU/ - A blog
http://www.ccir.ed.ac.uk/~jad/ringtone.html - 24 csengőhangok
Valamint már ma meg fogom nézni az új House részt is, csak előbb még egy kicsit meló lesz. Valakik azt mondták, hogy az is nagyon ütős lett...na akkor asszem ma meglesznek az ütős sorozatrészeim...

2006. december 17.

Mérés Laboratórium 1 abszolválva

Ugyan már péntek este tudtam az eredményt, de sajnos csak most jutottam el oda egy kis valszám tanulás után, hogy kedves Mérés Laboratórium 1 tantárgyat sikeresen teljesítettem, méghozzá négyesre. Bár azért ötös akartam lenni így utólag, de jó lesz ez nekem.

2006. december 13.

Egyetem + Kampány

Úgy volt, hogy most ide egy faja kis összefoglalót fogok ide képekkel szösszinteni, de sajnos annyira hulla vagyok most, hogy megyek aludni, és majd holnap mérés tanulás előtt közben megteszem. Viszont a jogom az kettes lett, de szeretnék belőle javítani, mert nem ártana, mert egyszerű... Na kaja....

2006. december 12.

Mérés Laboratórium 1 haladás

Na mivel majdnem elfelejtettem megemlíteni eme egyszer kedves bejegyzésemben, hogy a hétfői mérésemre bizony ötöst kaptam. Nem tudom, hogyan, mert kihúztam azt a szar kérdést, amit nem szerettem. Öt perc alatt kész voltam azzal, amit végülis tudtam az egész dolgoból. Erre közli a mérésvezető, hogy meddig akarom még szépíteni. Na mondom ennyi volt megyek haza, egyest kapok, de mondtam még dolgozom rajta egy kicsit, aztán odajött kérdezett egyet kettőt, azt mondta, hogy ötös. Na mondom okés én benne vagyok:D Szóval röviden ennyi volt.

2006. december 10.

Mérés Laboratórium 1

Most éppen kedves Mérés Laboratórium 1-re tanulok, vagyis most nem, mert ugye akkor tanulnom kellene és nem ezt a bejegyzést írnom, de hát én ilyen vagyok és egyszerre sok mindent csinálok, de hát ilyen vagyok. Ugyan eddig minden órán ötöst kaptam, csak egyik négyest, de nagy segítségemre volt Zsombor, így sokkal jobban teljesítettem. De most megpróbálok mindent normálisan megírni és akkor hátha jó lesz... Na mentem is tanulni. Este mondoam a további helyzetjelentést...