A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hálók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hálók. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. február 2.

Vége van....

Tegnap véget ért a vizsgaidőszaki megpróbáltatásaim és most már élvezem azt az egy hetet, amit nekem fognak majd szénni regisztrációs hét címén. Sok-sok dolgot el szeretnék ott majd intézni, szóval nem fogok majd unatkozni. De nagyon vártam már azt. Összefoglalót is fogok majd írni erről a félévről, de azt majd csak akkor, ha lesz eredményem a tegnapi vizsgámról.
Ma viszont megyek Nomimmal bálba, ami nagyon jó lesz, remélem.
Tegnap még fednickkel elemeztük meg zsolesszal elmentünk korizni a műjégre, ami a vizsga miatt nem lett olyan hosszú, viszont így is nagyon jó volt.
De most meg kell írnom egy UT3 cikket...

Frissítés: Megtudtam, hogy nem lett meg sajnos a Hálók vizsgám, de még nem tudom pontosan mennyivel, így még lehet tudok egy két pontot reklamálni. Sajnálom, mert innen már nagyon nehéznek kellett volna elrontani a vizsgát, de nekem sajnos sikerült. Ez annak tudható be, hogy már tököm ki volt a tanulsából. Háromszor mentem el arra hülye szoftechre és egyszer sem sikerült, pedig nem nehéz és emiatt már nem is érdekelt semmi, csak hogy már legyen vége. Sajnálom pedig meglehetett volna ez a Hálók...:((

2008. január 28.

Hálók vizsga

Volt ma egy kellemes Hálók vizsgám, aminek sajnos a beugrója nem lett meg, mert kellett volna még vagy 0.58 pont, de hát valahol el kell kezdeni így sajnos mehetek pénteken, pedig már nagyon nincsen kedvem és nagyon elegem van, de majd csak végzem.
Vizsga után azonnal Nomimhoz mentem, akivel elmentük vettem magamnak egy új fülhallgatót, ami Sennheiser lett, mert kedves Dávid azt mondta, hogy az jó és nagyon ajánlja. Zsolesz mondott még nekem egy minden zajt kizáró fülest, amit a hallójáratbe kell felhejezni, de annyira nem akarom kizárni külvilág, mert elhiszem hogy jó, de ha jönne négyeshatos, akkor azért akarom hallani, hogy rámcsörög... szóval maradt a sima bedugós. S miért cseréltem le előzőt? Mert a fülesen a gumi borítás kezdett leszáradni vayis lejönni és nem akartam, hogy feülembe hulljon, ha meg leszedem, akkor meg kényelmetlen lenne, meg bántana.
Pénteken lesz egy vizsga, addig tanulok, utána meg kori haverokkal, valszeg...

2008. január 26.

Hétvége

A hétvégén nem lesz más munkám, mint hálókat tanulni, de már nagyon, nagyon elegem van az egészből, de legalább meg akarom csinálni, mert ha nem akkor azt nem szeressük, szóval megcsinálom majd... előbb vagy utóbb. Nomim itt volt este így legalább meg tudtam nyugodni, ami kellett is mert már a fejem is belefájdult ebbe. Most eszem kis sütit, amit sütött nekem és megyek folytatom a tanulást.

2008. január 23.

Szoftvertechnológia harmadszor is

Tegnap megvolt a Szoftvertechnológia harmadik vizsgám is. Nem tudom miylen lett, de szerintem van esély, hogy meglesz, de majd kedves LZ kolléga meg fogja nekünk mondani. Most pedig már kezdhetem is a következő vizsgára a tanulást, ami hétfőn lesz. Nem más lesz mint a számítógép hálózatok! Sok sok kedves dia, amit kívülről kell tudni.
Mellette meg természetesen elölről keztdem Half-Life saga, amiben már az episode 2-nél tartok és még mindig azt mondom, hogy fergeteges ez a játék! Valamint természetesen sorozatokat nézegetek, meg pihenek. Meg tremészetesen az én kicsikém is van, akivel tegnap korizni is voltunk, na meg Fednick kolléga is megmutatta, hogy jobban tud nálam korizni, de azért piruettezve elesett mellettem:D

2007. november 23.

Az internet

Mostanában tanultam egy kis hálókat és akkor találtam ezt a kedves kis ábrát, ahol nem mást kell nézzni, minthogy kinek, hol milyen számmal kezdődik IP címe.

2007. október 1.

Minden

Jaj kicsit nagyon is le vagyok maradva mindennel. Szóval az a lényeg, hogy ma egész nap úgymond kiszhkra tanultam. Hálók meg szar, szóvl most ez van bennem, de volt más is.

Szóval. Egyrészt még múlthéten elkezdődött a sorozatidény. Prison Break, Heroes, House. 4400 már kiveséztem... Eurekából van még egy rész. Hosszabb szösszenet majd ezekből is jön. Egyszer... Meg ha már itt vagyok, akkor hamarosan gazdagabb leszek egy Dexter könyvvel, ami a Dexter sorozat alapjául szolgált, valamint egy Hugh Laurie által írt könyvvel is. Véleményeket majd írok is...

Javában zajlik a Qpa, amelyben idén normálisan is résztveszek és at kell mondanom izgalmas, de azért most valamiért nem tudok szórakozni annyira, mint anno tudtam. Van több egyéb elfoglaltságom, és inkább egyetem zavar. De a csapatfíííling az nagyon ott van, szóval jót fogunk szórakozni. Kicsit családias, de mi vagyunk.

Munkais volt jó. Csak azt is már halasztjuk. Na igen igaza volt LZnek. Egy jó spec és minden megvan...

Tanulni tanulok ezerrel és egész jól megy. Mintha most lenne majd megingás hálókból, de nem nagyon. Grafika kicsit necces lesz. Adatbázis összejön. Kódtech csak csak....

UPDATE: most jött info, hogy hálókkiszh 4/6 lett csak. Szóval összesen már csak 86%-os vagyok... A lényeg, hogy nem szabad 50 alá menni...

2007. szeptember 15.

Foci

A mai meccsen sajnos kikapott a csapatunk, pedig nagyon, de nagyon jól toltuk az első félidőt, nekünk volt a legtöbb helyzetünk, de sajnos kaptunk egy béna kis gólt, utána meg összeesett a csapat, meg bíró is érdekes volt... mintha most kezdte volna... Sajnálom. Én most kevesebbett játszottam, mert valami volt a lábammal még kedden, és nem tudom mi. Fáj meg minden és olyan, mintha meg lenne húzódva, de nem tudok vele mit kezdeni, mert nem tudok rányújtani. Na majd meglátom mi lesz még vele.
Ma meghallgattam az új Velvet Revolver albumot és nagyon jóra sikerült... miközben melóztam egy kicsit.
Holnap reggel összeszedem mi is kell nekem erre az évre, majd egy kis Ebnevelde fordítás Zsombornak, majd utána megtanulom hálókat, mert zh lesz hétfőn!

Összefoglalócska az első hétről...

Na akkor nemis tudom hogyan kezdjem. Vannak király óráim és már látom, hogy faja lesz. Akkor menjünk sorrendben.

Jelek: megbukltam, de most át kellene menni. ZHk 3 lesz méghozzá kedd reggel 7től.

Grafika: na itt megtanulok kirajzolni gyorsan függvényeket, amikkel becsapom majd a kedves gép előtt ülőt. Mi kell hozz: Matek, matek, matek... meg egy kis c++

Szar: azaz számítógép architechtúra. Érdekesnek tűnik, de valószínűleg nem lesz mindig az. Ezen az órán nem aludtam még el.

Adatbázisok: HP (Hewlett Packard) emberke szerint az ő tárgya a legfontosabb... de még sokan mondták ezt, szóval majd érdekes lesz... még nem tanultunk semmit, de már elvette a kedvem tőle...

Kódolástechnika: Ez egy jó tárgynak néz ki, csak hihetetlenül el lehet aludni órán, pedig még az ember is kedves és nem olyan, aki szerint mindenkinek meg kellene buknia ezen a tárgyon...

Hálók: Számítógép hálózatok. Nem tudom, egyelőre érdekes, de az előző féléves bukásarány érdekes... szóval aláírásom lesz, mert azt egy e-learning szoftver segítségével kell otthon megcsinálni és teszteket kitölteni... talán meglesz.

Valszám: Na végre a harmadik valszámon úgy látom, hogy meglesz, mert angolul vettem fel és nem darálja le, hanem szépen elmagyarázza nekünk és illusztrálja is, szóval remélhetőleg meglesz most már...

Szofttech, alias LZ kapufa Szoftvertechnológiája, ami egy hihetetlenül érdekes egy tárgy és tényleg rengeteg jó dolgot elmond nekünk, de akkor is a ZH-n olyanokat kérdez, hogy az valami hihetetlenül nem gondolnád, hogy ez benne lesz a ZHban és ilyeneket kérdez tőled... át kell mennem!