2008. február 27.

Light Vader

2008. február 26.

Audiosurf ranglista

Ezen az oldalon meg kell nézni engem, ahogyan vezetem a prok listáját, hogy milyen király vagyok meg minden, bár mondjuk meg kellett vele dolgozni. Valamint nézni kell a pályát is, ahol lehet látni, hogy azért lejt nagyon... végig:D

Grundaktív találka

A Grundaktívon már mindenki megírta a saját kis szösszenetét a tegnapi taliról: Isti itt, Gergő meg itt. Szóval rendesen összeröffentünk, bár Isti azt mondta az elején, hogy csak fiók lesznek, így nagy meglepetéssel konstatáltam, hogy két lány is ott várakozott Istivel meg Gergővel. Mint kiderült nem Istinek sikerült őket felszednie útközben, hanem Gergővel jöttek, mert évfolyam társai a pszicho szakon. Majd később becsatlakozott a többi grundaktívos aktív tag, mint pizza és zsombor. Sajnos sok más látogatónak nem sikerült eljönnie, mert egyéb más egyetemi teendői akadtak, amit másnapra vagy harmadnapra kellett leadni.

Utunkat folytattuk a Vén diák vendéglőbe, étterembe pubba. Ami nem egy kis füstös pub volt, hanem azért volt ott minden mi szem szájnak ingere, már a cégér is muttata, hogy itt nem csak inni lehet, hanem enni is. Aki elég kocka az netezhet is, de a másik kockák, akik tévét néznek azok sem unatkoznának. Bár mondjuk LCD tévék voltak, amelyek inkább téglatestek, mint kockák, de hát maradjunk a szóbeszédnél. Valamint meg kell jegyezni, hogy kényelmes székek is vannak. Bár mondjuk mi egy U alakú körfotelbe ültünk Isti szerint, bár szerintem inkább J volt az, mert nem volt az annyira szimmetrikus, de ebbe ne menjünk bele. Kényelmes fotel volt az volt a lényeg. Sőt jó kis párnákat is kaptunk.

Mivel jó egyetemisták révén vártuk a pincért, hogy hozza a pialapit, mert minket csak az érdekel, de szerencsémre abban kaják is voltak így azt is meg tudtam tekinteni, igaz nem ettem, mert az mégis milyen lett volna már, de megnéztem és érdemes lesz visszatérni egy kis evésre is. Az árakról csak annyit mondok, hogy nem a csoró egyetemistáknak van, de nem is a gazdagabbaknak. Olyan kettő között korrektnek mondható áron. 1000-2000 között kapsz már egy jó főételt, ami ahhoz képest, hogy mondjuk egy pizza is annyi, nem is olyan rossz. A piák is korrekt áron vannak és korrekt minőséggel is, szart nem lehet kapni. Sörből csak kozel, meg pilsner van, de ez engem nem izgat. Szóval Nomimmal lehet visszatérünk még ide.

Sokáig nem tartott a tali, mert nekem is, meg sok másnak is volt még másnap egyetem, és pont olyan órák, amire ildomos volt benézni. De megfogadtuk, hogy lesz még ilyen tali.

2008. február 21.

Audiosurf

A Steamen múlt héten jelent meg, egy érdekesnek mondható kis 10 dolláros játék, amely már az előzetesek alapján nagyon megfogott, ráadásul kis továbbolvasás után kiderült, hogy a legjobb volt az idei Independent Games Festivalon, szóval ekkor már megfogott, mert ott csak az érdekes játékokat díjazzák. A lényeget elmondom nektek. Adott az összes zenéd, ami MP3ban van a gépeden, esetleg előveszed az Audió CD-d, majd azt mondod a játéknak, hogy ezzel a számmal szeretnél játszani. A játék fogja magát és elemzi a számot és az alapján készít neked egy pályát. A hullámzása megadja a ritmust, míg a meredekség azt mondja meg, hogy milyen gyors az ütem az adott pillanatban. Így körülbelül annyi pályád lesz, amennyi számod van. De ebben a mi a lényeg, hiszen nem tütü, autóval kell menni, hanem kis űrhajócskákkal, amelyekkel kis téglákat kell összegyűjteni. Minden űrhajóhoz bónusz tulajdonság tartozik, ami segít neked a pontgyűjtésben. Van olyan, amikor csak egyfajtát kell gyűjteni és egyet nem gyűjteni, van olyan, ahol mindenféle színt kell gyűjteni, de csak a meleg színek érnek sok pontot. De nem csak a gyűjtéssel kell filózni, hanem azzal is, hogyan gyűjtjük. A pálya több sávból áll, ahogyan az autópálya is és mindegyik sávban úgy kell gyűjteni a dolgokat, hogy három szín egymás mellett legyen valahogyan, természetesen, ha olyan gyorsa a pálya, hogy majdnem telireszed és mondjuk vagy 6 szín van egymás mellett, akkor azért több pont jár. A Steamen ez az első játék, ami a Steamworks rendszerrel megy, így van minden benne, azaz lehet a teljesítményeket gyűjteni, valamint van egy toplista is minden számhoz, de az is háromfajta: egy globális, egy országos és egy barátlistás. Szóval mi szem szájnak ingere. Akit érdekel a játék, az fáradjon a Steam megfelelő lapjára, hogy megvásárolja a játékot, vagy kipróbálja a demót!



2008. február 19.

Fúszbálspílen

Megvolt a mai foci és nagyon kifáradtam, nagyon rendesen, és ez nagyon jól van így. Szóval megyek is aludni, mert mást nem igen tudok írni:D

2008. február 18.

Macbook Air

Espresso 490 forint.
Szelet pizza, 1290 forint.
Vékony laptop, 381400 forint +áfa.
Villantani vele Ferihegyen, priceless.
Macbook Air.

2008. február 16.

REM a Szigeten

AAAAA ilyen nincsen. A Grundaktívon anno láttam egy hamisnak tűnő Sziget plakátot, na most már kezdem azt hinni, hogy annyira nem lesz az olyan ál. Egyrészt lesz Iron Maiden, ami rajta volt, na meg most bejelentették, hogy lesz REM is. AAAAAAAAAAAAA. Asszem menni fogok idén. Vagy veszek jegyet, vagy akciósan beszerzem valahonnan! Azon a plakáton ígértek még: Metallica, Linkin Park, Arctic Monkeys... szóval sok sok minden jót és ezeket meg KELL hallgatni!

2008. február 14.

ASP.NET

Jaj, meg volt a mai nap is. Egy kis lab5 bevezetp, ahol sok sok oracel, php, mysql, xsql meg minden jó dolog lesz, utána volt Hassannal egy feledhetetlen szoftver technikák óra, ami szoftech címkével fog futni, mert majdnem ugyanaz a rövidítés. Szóval hihetetlen az arc:D Elmondta, hogy kell tervezni, mert ha nem akkor szar kerül ki az amcsi autópályáék bannerjaira:D
Azután lett egy ASP.NET gyakorló kurzus, ahol megsimerkedtem a nyelv rejtelmes drag and drop módszereivel és tetszik, tetszik, de azért nem mindenhol használnám lehet ezt, de tetszik, főleg az, hogy komplett login rendszert be lehet húzni drag and drop:D Na most megyek Swat4 tesztelni.

2008. február 13.

Majdnem lekésett szabtech gyak

Majdnem nem mentem ma szabályozástechnika, alias szabtech gyakra, mert a neptunban rossz hetet néztem, így azt hittem nem lesz ma Grafika után gyak, mondom akkor egyszerű egy napom lesz, de sajnos tévedtem, viszont ez így jó, mert kéthetente laza hetem lesz mindig, így most örülök. Szóval most itt vagyok suliban és gépezem, és ezt a blogot írom és várom az órát, hoyg elkezdődjön 5kor. Grafika érdekes volt, beszélt mindent, mindenről, megemlítette a Source enginet, hogy miért jobb, mint az előzőek, szóval jó lesz, csak az a gáz, hogy nem ez lesz majd vizsgán!

hetente kétszer-háromszor "helyre tegyék"

"Tóth a lapnak elmondta, hiányzik neki, hogy hetente kétszer-háromszor "helyre tegyék", mert fiatal és egészséges nő lévén neki is megvannak a szükségletei."

Egy kis előzmény csak arra, hogy kedves Tóthnak nincsen már barátja, aki jól helyre tenné. Viszont nem értem, hogy akkor ez most egy kiadós verést vagy kiadós dugást jelent? Bár valószínűleg a második, hiszen gondolom egy fiatal, egészséges nőnek ez kell. Nincsen semmi bajom, hogy szeret szexelni, na de azt mondani egy újságban hogy helyretegyék... bár mondjuk olyat meg nem mondhat, hogy jól megdugjanak!