2006. október 24.

Akkor most írok is valamit

Gigi kedvéért az előző kis képes blogomat megspékelem is kis szöveggel is.

Hmm nem is tudom hol is kezdjem el, azt hiszem történt velem egy csomó minden. Egyszerűen tényleg nem tudom hol kezdjem.

Természetesen mindennap az én egyetlen Nomimra gondolok, így néha azt sem tudom, hogy mit kellene csinánom.

Emelett naná hogy jártam az egyetemet és haverokkal lógtam, valamint Warhammer: Mark of Chaost fordítottam.

Közben Nomimmal elmentem Julcsihoz egy partyra, ahol hogy is mondjam anniyra hullák voltunk, hogy nem csináltunks semmit csak a szokássan punnyadtunk együtt. Azt hozzá kell tennem, hogy előtte "megnéztük" otthon a Ponyvaregényt:)

Nagyon folynak egybe a napok, szóval nem mindig tdom melyik nap mit cisnáltam és kivel mikor. Mert egyszer itt vagyok egyszer ott, szóval még szoknom kellen a dolgokat és  jobb lenne mondjuk mindenn nap blogolni és akkor tudom is melyik nap hol voltam. Kicsit sok a szóval,m de ezért nem vállalok most felelősséget, meg az elgépelésekért sem.

Unalmas óráimban még szoktam jó kis amcsi sorozatokat nézni, de azt rendesen. Lehet mindig írok majd egy kis összefoglalót mindegyik végén.

Most egy kcisit nyugtom lesz egy ideig, szóval megpróbálom kiphenni magamat, majd belevetem magam munkába, estelge a tabulásba... jobban kellene a tanulásba.

1 hozzászólás:

Gigi írta...

Azért próbáld meg valahogy kipihenni magad :-S am. jók a képek :)

Megjegyzés küldése