2006. december 21.

Karácsonyi roham

Tegnap Gergővel elkezdtük és végülis be is fejeztük a nagy karácsonyi rohanást. Először ötletet és pénzt szerváltunk a móricz és a gellért között, majd elutaztunk a vörömarty térre, hátha találunk ott is valamit. Azonban sajnos semmi ihletet nem adott, viszotn volt egy csomó jó kaja, jó drágáért a túristáknak. Egy valamiért megérte odamenni, ugyanis találkoztunk Jankával és Zsolttal, akikhez mi vagy ők becsatlakoztak hozzánk, hozzájuk és mentünk tovább a westendbe, mert hát mégis oda megy mindenki, menjünk mi is oda:D

Mivel már nagyon éhesek voltunk ezért megkerestük először a kajálda részt, ahol én ettem egy jó kis spagettit, míg Gegrő betömött magába valami nagyon erős dolgot, ami szintén tészta volt, de azért nem tudta megenni mindet (na megint fergetegesen fogalmazom). Szóval végül a Zsolt is evett belőle a burger kaján kívül, de ő sem bírta sokáig, még mellé jeget is evett, hogy enyhítse fájdalmait. Folytattuk utunkat a nagyon gyorsan hömpölygő tömegbe, ahol végülis sikerült mindenkinek fellelnie, amit szeretett volna venni. Sajnos nekem még kell egy két dolgot vennem, de azt legalább már nem kell kitalálnom és ez egy jó jel már. (Útközben jött Viki is, aki egyszer csatlakozott hozzánk egyszer nem...de jó ajándékot is vett neki a Gergő:D)

Este végre sikerült Andyvel is találkoznom, aki végre odaadta nekem a Warhammeremet és a Gothic3amat és végre megint egy jót beszélgettünk. Majd irány haza, ahol egy jót dolgoztam hajnalig. Majd egy kényelmesnek mondható alvás egy 10 órás keléssel.

Most pedig irány a konyha egy fincsi ebédhez, azután meg a plusz vásárlás még. Este egy kis piálás a Dávidékkal...

1 hozzászólás:

b3ck írta...

Költekezel itt világba' ! :D

Megjegyzés küldése