2007. június 23.

Ivászat

Tegnap összeröffentünk haverokkal és szépen inni akartunk kezdetben Claudia, ami nem volt nyitva, mert hát nem tudjuk mi volt. Akkor át akartunk menni a Dávidnak nem tetsző nevű Mélypontba, majd végül a CDFŰbe ültünk be, ahol ittam egy jegeskávét, meg egy tonikot. A többiek is egy kis kávé, meg tea. Majd átmentünk a Dózs nevezetű kocsmába, ahol szépen iszogattunk és mindenkinek nagyon jó kedve lett és mindenki le szeretett volna itatni. Közben kimentünk hambit enni a palacsintakirályba, majd egy rövidke beszélgetés iszogatás után elmentünk haza lefeküdni. Józsi sikeresen megkérdezett mindent barátnőmről, körülbelül olyan lélegzetűeket, mint Zsombor szokott tőlem kérdezni, aki ismeri az tudja miket szokott kérdezni. Majd gondoltam, hogy sokat fogok majd aludni, mikor hazaértem hajnali egyre, de nem sikerült. Reggel felkeltem 7kor, és nem tudtam visszaaludni, mert kedves állambá is most újítja fel (rendben van) az utcát.
Most megyek még délig punnyadni egy kis TrackMania Uniteddel, majd délután lesz egy kis melóm még!

4 hozzászólás:

Zsombor írta...

"Józsi sikeresen megkérdezett mindent barátnőmről, körülbelül olyan lélegzetűeket, mint Zsombor szokott tőlem kérdezni, aki ismeri az tudja miket szokott kérdezni." Végülis minden fontosat meg szoktam kérdezni, főleg a nemi életetekkel kapcsolatban. Elvégre valamennyire ez tart össze két embert, az érzelmi vonalon kívül :P

Névtelen írta...

Mire valók a barátok:D

Caleb írta...

Sőt, Panyó, még én is értesülhettem pár dologról, ugyebár? :P

Panyi írta...

Bepótoltunk mindent!

Megjegyzés küldése