2007. május 26.

Jericho


Tegnap jelek ZH után maratoni Jericho nézést tartottam, hiszen 10:30-tól egészen 19ig néztem a sorozatot kisebb nagyobb megszakításokkal. Enni is kellett, ki is kellett menni. Szóval a szokásosak.

Akkor akiknek ismeretlen a Jericho sorozat azoknak mondom, hogy még bekapcsolódhatnak még az AXN műsorán, vagy majd DVD-n megvehetik. Csak röviden szeretném bemutatni, mert nem szeretnék semmit sem lelőni, ha esetleg valaki egyszer elkezdené.
Egy kedves kisvárosban, Jerichoban kezdődik az egész sorozat és erről a kisvárosról is szól. A mindennapjairól ki kivel mit csinál. Ahogy RaveAir mondta, olyan Barátok Köztös. Igaza volt. Azt hirtelen arra ébrednek fel, hogy a távolban meglátnak egy gombafelhőt és minden telefon elhalkul és nem tudnak információt szerezni róla. Aztán később kiderül, hogy több is volt és többről van itt szó. A sorozat kicsit bemutatja, hogy milyen lehet az élet, ha nem jön a vonat az élelemmel, nincsen áram, nincsen élelem és mire képesek ekkor az emberek, hogy ne halljanak éhen. Közben pedig ott vannak a barátok, család, szerelem, intrika meg minden ai ilyen kis családi sorozathoz kell. Mert azt mondanám, hogy az, bár néha vannak kivételek, amikor tudják fokozni, hogy kik állnak a robbanások mögött.

Jószívvel ajánlom mindenkinek. Csak azt sajnálom, hogy nem lesz második évad, pedig még lehett volna valami kihozni belőle.

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése