2007. január 18.

The Lord of the Rings Online - Az első benyomások

Akkor kezdjünk valami első kis benyomást a The Lord of the Rings Online-ról. Mivel az első normális MMORPG, amelyben többet játszottam, mint egy hét az a Word of Warcraft és az Anarchy Online volt így kicsit is inkább a LOTRO (jó rövidítés:D) jobban hasonlítható a WoW-hoz, hiszen legalább mindegyik fantasy és törpök elfek, meg minden más csúnyaság van. AO pedig, mint tudjuk sci-fi. Szóval első látogatásom alkalmával elkészítettem Panyili-t, a törpét, aki első szinten kapott egy kis introt, melyben Gimli és Gandalf szerepelt. Ekkor még nem volt fegyverem. Utána sem volt és addig járkáltam, amíg csak tudtam, de az istenért nem találtam egy küldetést adó személyt sem. S mivel fáradt is voltam már, így már gondolkoztam azon, hogy lefekszem. Na meg rátett egy lapátra, hogy nem tudtam felmenni egy lépcsőn, mert mintha nem lett volna ott. Vagyis vizuálisan ott volt, de azért mégsem. De ezek betudhatóak, hogy még béta. Ha lelkes bétatesztelő lennék még el is küldtem volna a hibát.
Reggel sok sok kutakodás után megtaláltam az első küldetést adó személyt (kedves más bétatesztelők nem voltak szimpatikusak, mert nem segítettek). Utána már egyszerű volt és jöhettek a szokásos dolgok, ennyit hentelj le abból menj oda beszélj ezzel. Szóval az elején lévő kedves kis tápolós dolgok, amelyek feltétlen szükségesek. Közben természetesen beragadtam és nem tudtam kimenni egy szobából, így kiléptem, majd vissza.
Akkor az első pozitívumok, hogy lehet szeezni különböző címeket. Például sikerült nem meghalnom ötös szintig és erre kaptam egy címet, amelyet aztán játék során lehet váltogatni. Bizonyos küldetésekért is jár. Lehet előtörténetet gyártani, amit ugyan még nem mindenki tölti ki, de azért kellemes dolog lehet.
A szerintem béta bugokat nem sorlom fel, azt majd akkor ha később is meg lesznek benne. Viszont nem tudom az még a bétának tudható be, vagy ilyen eredetileg is, de a kedves kószáló ellenségek nem támadnak meg automatikusan, azaz valamelyik igen, de valamelyik nem. Például két méterre támadok egy ellenséget és mellette ugyanaz a haverja nem támad meg, pedig WoWban ilyenkor aztán nem mindig rózsás a helyzet, mert mindenki jön. Bár lehet ilyen a természetük és dögöljön csak meg a másik. Majd később kiderül erre a többiek majd mit lépnek máshol.
Akkor itt is van szokásos kis MMORP betegség, hogy ott állunk egy helyen vagy öten, hogy elméletben ugyanazt az állatot megölve teljesítsünk egy küldetést. Egy valaki megöli, többi vár, hogy újjáéledjen. Szóval egy kicsit gáz. (valahol láttam egy képregényt, ami erre épít. Hogy hozz nekem ennyi, meg annyi cuccot és kapsz érte egy kis pénzt, miközben ő azokért a cuccokért sokkal többet kap!
Végére hagytam egy kedves kis tájképet a játékból. Nekem Ironforge sokkal jobban tetszett WoWban, mint ezen a kezdőn ez a nagy vár, ahova még nem sikerült bejutnom) De gondolom lesznek sokkal nagyobb építmények ahol le fogok ülni és végignézem majd. De viszont egyre többet nézegetem ezt a várat egyre inkább Gyűrűk Urás, valamint éppen beleillik ebbe a környezetbe.



1 hozzászólás:

b3ck írta...

Mennyibe kerül ez a játék, s havidíjas lesz?

Megjegyzés küldése